Pünkösdhétfőt a Vatikán 1969 óta sorolja az évközi liturgikus rendhez, 2018 óta pedig – Ferenc pápa rendelkezése alapján – ezen a napon Szűz Máriát, az egyház anyját ünnepli. A magyar néplélek azonban ehhez a naphoz a vallási tartalom mellett sok ősi, a tavaszt, s ezáltal nemcsak a természetnek, de magának az életnek a megújulását is köszöntő népszokást fűz.
Pünkösdhétfő ezer szállal fűződik az élet továbbadásához, a megújuláshoz és a természet tavaszi felpezsdüléséhez. Az ősi múltra visszanyúló népszokások egyszerre hordoznak szakrális és profán gondolatokat, hiszen a Szentlélek pontosan úgy járta át a Jézust bizonytalan lábakkal követő tanítványokat, s tette őket Krisztus szilárd apostolaivá, mint ahogyan a tavasz is új erővel ajándékozza meg a világot.
E két gondolatot az élet szeretete forrasztja örök érvényű egységbe és a tavasz, vagyis az új élet köszöntése, valamint az emberi közösség összetartozásának felelősségteljes érzete hatja át.
Ilyen népszokás például a pünkösdi királyválasztás, amely mögött a legények virtuskodása áll, lévén, hogy a közösség férfijai mindenfajta ügyességi és erőnléti vetélkedés révén döntik el, hogy közülük ki a legrátermettebb. A tét nem kisebb, mint az, hogy a győztes egy álló esztendőn keresztül ingyen ihat a kocsmában és egy évig az összes esküvőre is hivatalos.
A leányoknál ennek a szokásnak a pünkösdi királynéválasztás a megfelelője, akit letakart fátyollal, de énekszó, termékenységvarázsló rigmusok és táncok közepette visznek végig a falun, bekukkantván az összes portára, ahol jó egészséget és bő gyermekáldást kívánnak.
Itt ér össze a pünkösdi király- és királynéválasztás lényege.
De hogy a gyermekek se maradjanak ki a jóból, ők a „törökbasázás” révén járják a falut, természetesen szintén ajándékokért cserébe.
A szerelmes ifjak szívük választottjának ablaka elé e napon állítják a májusfát, ami szintén az élet szeretetének, a termékenység és tavaszi újjászületés szimbóluma.
Délután a falu legényei és leányai már közösen járják az utcákat és pünkösdölnek, vagyis táncolnak, énekelnek. Esetleg zöldágaznak, amely szintén tavasz- és életköszöntő szokás. Innen ered a „bújj, bújj zöld ág” kezdetű gyermekmondóka is. A fiatalok által körbehordott zöld ág aztán bekerül a házakba, hogy új életet fakasszon, valamint védje a rontástól az ott élőket. Ha pedig a zöld ágak a kerítésre, a ház és az istálló ablakára kerülnek, akkor még a villámoktól is megvédik a hajlékot.
Pünkösd másik jelképe a pünkösdi rózsa (amit májusi rózsának is hívnak), valamint a fehér galamb, amely egyúttal a Szentlélek megjelenítője is.
Pünkösdhétfőn az egyház napjainkban az istenszülő Szűz Mária felé fordul, akit ezen a napon az egyház anyjaként tisztel. Ez a gondolat már nagyon korán, a 339 és 397 között élt milánói püspöknél, szent Ambrusnál is megjelent, majd az egyik legnagyobb hatású keresztény filozófus, szent Ágoston is osztotta, hivatalossá mégis csak a II. Vatikáni Zsinat végén, 1964-ben vált, amikor VI. Pál pápa bejelentette, hogy Máriát az egyház anyjaként is tiszteljük. A pápa e titulussal Máriának a Krisztusban megkereszteltekkel és ezáltal az Egyház tagjaival fennálló lelki anyaságát kívánta hangsúlyozni. Épp így szent II. János Pál pápa is, aki 1987-ben Redemptoris Mater kezdetű enciklikájában mélyítette el a Szűzanyáról szóló tanítást, amely szerint Mária az anyaságát az egyház irányában is megéli, tehát az összes megkeresztelt ember égi édesanyjaként tekinthet rá. Az egyházi évkör liturgikus rendjébe az ünnepet 2018-ban Ferenc pápa rendelete illesztette be.
Szűz Mária istenanyasága és a pünkösdi népszokások életigenlése tehát egy tőből, az élet evangéliumából fakad. Ez a kifejezés szent II. János Pál pápa 1995-ben írt enciklikájának címéből ered és az élet szeretetét hirdeti, annak szépségét képviseli. Épp úgy, mint Kosztolányi Dezső 1907-ben írt Pünkösd című versének záró sorai: „A néma csillagok reánk hajolnak / és álmodó, fáradt fejünk körül / színes, aranyló lepkeraj röpül”.
Forrás: hirado.hu
- Hirdetés -