Szentes

Farkas Sándor: végéhez közeledik a Kurca-part fejlesztése

A Magyar Kormány kezdeményezésével és támogatásával végéhez közeledik az a 2021-es projekt Szentesen, amelyből a Kurca mindkét partjának fejlesztése megtörténik a Kiss Zsigmond híd és a Makai híd közötti szakaszon.

A Magyar Kormány által finanszírozott támogatás még több projektet is tartalmaz: belterületi út fejlesztés, a Hősök erdeje futókör közvilágítással való ellátása – ismertette a projekt állását Farkas Sándor, a térség országgyűlési képviselője. 

A 400 millió forintot is meghaladó kormányzati támogatásról még 2021 őszén számolt be Farkas Sándor. “A pályázat részeként útfelújítás, a közvilágítás fejlesztése, valamint sétány és pihenőövezet kialakítását is tervezik” – ismertette 2021-ben a képviselő. 

A Belügyminisztérium által kiírt pályázaton elnyert forrásból a csatorna mindkét partja megújult, és hamarosan hivatalosan is birtokba vehetik a kikapcsolódni vágyók. 



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szent István-napi programsorozat Szentesen

cs3_szerk2

„Koszták” a raktárból

cs3_szerk2

Szentesi diákok segítségével kellemesebb környezetben várják a riasztásokat a mentők

cs3_szerk2

Bokrosi viharkárok: Varga „mitugrász” Ferenc bohóckodása minden, csak nem valós segítség 

cs3_szerk2

A Független Vidéki Színházak Fesztiváljával indul az évad Szentesen

cs3_szerk2

Szentesikumok a Koszta József Múzeumban 

cs3_szerk2

Tomboló hőség vár a Dél-Alföldre – Szentesen és Csongrádon akár 38 fok is lehet

cs3_szerk2

Egy MTZ 50-est is kisorsolnak a Szentesi Traktoros Fesztiválon

cs3_szerk2

A szentesi és a csongrádi  vízilabda klub együttműködése  – Kis Gábor: Büszke vagyok, elindultunk!

kissferenc