Kék Hírek Szentes

Elkapták az Olvasó nő megrongálóját, aki lopott és drogozott is

A rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki rendszeresen lopott Szentes területén, tudatmódosító szert fogyasztott és megrongálta az Olvasó nőt.

A megalapozott gyanú szerint a féltételezett elkövető 2024 márciusában két üzletbe is betört, ahonnan pénzt és kozmetikai termékeket vitt el, valamint egy autóból elemelt egy táskát a benne lévő közel 300 ezer forinttal, illetve a sértett dokumentumaival együtt. Ellopott továbbá egy kerékpárt, valamint egy közterületi bronzszobor hátlapját is lefűrészelte – tájékoztatta portálunkat a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A rendőrök a nyomozás során azonosítottak egy 38 éves helybéli férfit, akiről kiderült, hogy korábban többször törvényt szegett, kábítószert fogyasztott. 

A Szentesi Rendőrkapitányság munkatársai őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását. Lopás bűntett, okirattal visszaélés és kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja, továbbá más bűncselekmények elkövetése miatt indult ellene eljárás.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Öt percig tartott a menekülés – villámgyorsan elfogták a szentesi betörőt

cs3-szerkeszto

Jó hír: nem kerül le a tűzről a szentesi lecsó – jövőre is folytatódik a fesztivál!

cs3-szerkeszto

Őrizetbe vettek egy emberkereskedelemmel gyanúsított szatymazi férfit

cs3-szerkeszto

A Körhinta című film színpadi adaptációját mutatja be a szentesi Tóth József Színház

cs3-szerkeszto

Több száz madártetemet találtak egy Csongrád-Csanád megyei tanyán

cs3-szerkeszto

Kigyulladt egy autó Balástya térségében

cs3-szerkeszto

Nyílt napot tartanak a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence barátja kezdeményezhette a brit királyi udvarban található magyar lovak hazahozatalát

cs3-szerkeszto

Erasmus+ a Szentesi Deákban: 25 diák utazhat Görögországba  

cs3-szerkeszto