Kék Hírek Szentes

Levélben köszönte meg a szentesi rendőrök munkáját egy sértett

Többször is törvényt szegtek Szentesen annak a csoportnak a tagjai, akiket a közelmúltban fogtak el a nyomozók. A rendőrök munkájának elismeréseként az egyik sértett köszönőlevelet küldött nekik.

A megalapozott gyanú szerint ismeretlen elkövetők 2023. szeptember és 2024. január között több alkalommal is betörtek egy szentesi lakatlan társasházba. A lakásokból szekrényeket, csaptelepeket, kályhákat, mosogatótálcát, öntöttvas fürdőkádat, vízórát, villanybojlert és egy porcelán mosdót is elvittek, valamint közel száz négyzetméternyi parkettát szedtek fel.

A rendőrök a nyomozás során négy férfit, valamint egy nőt azonosítottak, akiket előállításukat követően gyanúsítottként hallgattak ki. Kiderült, hogy közülük két fő más bűncselekmények elkövetésével is összefüggésbe hozható, egyikőjük 2024 elején egy ingatlanból használati tárgyakat tulajdonított el, amiket a nyomozók lefoglaltak.

A másik fél pedig 2023 októberében és decemberében kerékpárt, gázkazánt, rézcsöveket, tyúkokat, illetve szerszámokat lopott. A Szentesi Rendőrkapitányság munkatársai ezek közül megtaláltak és lefoglaltak egy talajfúró gépet, amit a napokban visszaadtak jogos tulajdonosának. A sértett egy levélben fejezte ki köszönetét és elismerését a rendőrkapitányság dolgozói felé, akiknek sikeres munkavégzést kívánt a jövőre nézve.

Az ügyben lopás bűntette és vétsége miatt indult eljárás.

Fotó, forrás: police.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Öt percig tartott a menekülés – villámgyorsan elfogták a szentesi betörőt

cs3-szerkeszto

Jó hír: nem kerül le a tűzről a szentesi lecsó – jövőre is folytatódik a fesztivál!

cs3-szerkeszto

Őrizetbe vettek egy emberkereskedelemmel gyanúsított szatymazi férfit

cs3-szerkeszto

A Körhinta című film színpadi adaptációját mutatja be a szentesi Tóth József Színház

cs3-szerkeszto

Több száz madártetemet találtak egy Csongrád-Csanád megyei tanyán

cs3-szerkeszto

Kigyulladt egy autó Balástya térségében

cs3-szerkeszto

Nyílt napot tartanak a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence barátja kezdeményezhette a brit királyi udvarban található magyar lovak hazahozatalát

cs3-szerkeszto

Erasmus+ a Szentesi Deákban: 25 diák utazhat Görögországba  

cs3-szerkeszto