Belföld

Elveszítette az otthonát a solti balesetben megsérült házban lakó család

Mint arról korábban beszámoltunk, hajszálon múlott, hogy nem történt tragédia, amikor csütörtökön kora délután egy kamion családi házba csapódott Solton, a Kossuth Lajos utcában. A családfő stábunknak elmondta, a kisfia a szobában aludt, majd amikor felébredt, átment az édesanyjához a szomszédos helységbe, a konyhába.

Az anyuka az etetőszékbe tette a kicsit, készültek az ebédhez, amikor iszonyatos csattanás történt, és elborított mindent a por. Az édesanya a kisfiúval a nappaliba menekültek, ott várták a segítséget. Az apuka elmondta, a ház 70%-a megsérült, mindössze a nappali maradt épen. Jelenleg a statikusra várnak, aki pontosan meghatározza majd, hogy mennyit kell elbontani az épületből. A család két éve vette a házat, amelyen még hitel is van, nemrég végeztek a belső felújításokkal, és már a külső munkálatok zajlottak. Az önhibájukon kívül óriási bajba került fiatalok most várják második gyermeküket. Egyelőre nem tudják miből újjáépíteni az otthonukat, a költséget több millió forintra rúghatnak majd, ezért minden segítséget szívesen fogadnak. 

Adományok a következő bankszámlára küldhetők:  OTP-BANK 11773463-00587523  

Mint ismeretes, csütörtökön kora délután egy kamion Kalocsa irányába tartott, amikor eddig ismeretlen okból áttért a szemközti sávba, ahol egy tartálykocsi jött vele szembe. A sofőr vélhetően megijedt, hirtelen jobbra rántotta a kormányt, ennek következtében egy házba csapódott. Az esethez a városi hivatásos tűzoltók vonultak és áramtalanították a járművet, és aládúcolták tetőszerkezetet. A mentők is a helyszínre vonultak, a házban lakó édesanya és a kamionsofőr is sokkos állapotba kerültek, de nem kellett őket kórházba szállítani. A baleset következtében egy gázvezeték is megsérült, amit a tűzoltók elszorítottak. Az áram és a gázszolgáltató szakembereinek kiérkezéséig az épület környékét tíz méteres körzetben lezárták.

Fotók: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Czirbus Gábor: a polgármesterek nélkül akarják fejleszteni a vidéket

cs3-szerkeszto

Hajnal Gyöngyi: Kisember a Vatikánban járt

cs3-szerkeszto

A benzinkutasok a Kossuth térre mennek: 4 napos tüntetést jelentett be a Független Benzinkutak Szövetsége

cs3-szerkeszto

Az oroszok elzárhatják a csapokat a magyarországi ukrán üzemanyag-tároló miatt

cs3-szerkeszto

Medián: visszaesett a Tisza, erősödött a Fidesz, 8%-on a Mi Hazánk

cs3-szerkeszto

Kikérte az ügyészség Magyar Péter mentelmi jogát a telefonlopási ügyben

cs3-szerkeszto

Dúró Dóra: A pedofilok „adatvédelmi” jogait választja a Tisza a gyerekek helyett

cs3-szerkeszto

Újabb gyárbezárás: ezúttal egy japán multicég vonul ki Magyarországról

cs3-szerkeszto

Riasztó üzenet a falvaknak: a kampányígéretek után egészen más jövőkép rajzolódik ki – kísért az SZDSZ falupolitikája

cs3-szerkeszto