Csongrád Szentes

Mától érkeznek a szentesi, csongrádi és kisteleki szépkorúaknak is az emelt összegű nyugdíjak

Péntektől érkezik az emelt összegű nyugdíj mintegy 2,5 millió nyugdíjasnak – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook oldalán közzétett videóüzenetében pénteken.

Hangsúlyozta: a kormány teljesíti ígéretét, a szankciós infláció ellenére is megőrzi a nyugdíjak értékét, a januári 15 százalékos emelést követően újabb, 3,5 százalékponttal emelik a nyugdíjakat januárig visszamenőleg. Így novemberben átlagosan 78 ezer forinttal többet kapnak a nyugdíjasok.

Az emelt nyugdíjak kifizetéséhez szükséges 670 milliárd forintot a költségvetés maradéktalanul biztosítja – jelentette ki Varga Mihály.

Hozzátette: azon dolgoznak, hogy továbbra is megőrizzék a nyugdíjak értékét, ezért januárban újabb 6 százalékkal emelik az ellásokat, februárban pedig a 13. havi nyugdíjat is kifizetik.

“Idős honfitársaink továbbra is számíthatnak a kormányra” – mondta a pénzügyminiszter.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

XIV. Sárkányos Pünkösd Csongrádon – Újra vízre szállnak a csapatok!

cs3-szerkeszto

Zajlik az éves karbantartás a csongrádi uszodában

cs3-szerkeszto

„Stelázsi” ami több mint egy tankonyha – Önálló életre nevelés Csongrádon a Kisréti Otthonban

cs3-szerkeszto

A sakk összekötötte a világgal – a csongrádi Nagy Noémi 30 évesen a „nemzetközi elitben”

cs3-szerkeszto

35 éves fennállását ünnepelte a Bölcső Nagycsaládosok Csongrádi Egyesülete

cs3-szerkeszto

70 felett is világszinten versenyez Tari László, akinek a víz az élete és nem engedi el soha

cs3-szerkeszto

Lapátok a vízen: Kurca Regatta Túramaraton várja a természetkedvelőket

cs3-szerkeszto

Van jövő, ha akarsz tenni érte – A csongrádi Gulyás Norbi álma már valósággá vált

cs3-szerkeszto

Már az új, alacsony dózisú, legmodernebb CT-berendezés is dolgozik – átfogó eszköz- és infrastruktúra-fejlesztés zajlik a szentesi kórházban 

cs3-szerkeszto