Szentes

Pillanatok alatt elfogták a rendőrök a szentesi tolvajt

Szerszámgépeket lopott egy felújítás alatt álló ingatlanból egy férfi Szentesen. A rendőrök rövid időn belül elfogták.

A megalapozott gyanú szerint a feltételezett elkövető 2023. május 29-én bemászott egy felújítás alatt lévő ház udvarára, majd a tárólóhelyiség ajtaját kitépte – írja a police.hu.

A 46 éves helyi férfi vésőgépet, csavarbehajtót, dekopir fűrészt, valamint egy ágvágót vitt magával, több mint 100 ezer forint értékben. A rendőrök rövid időn belül azonosították a betörőt, akit a napokban elfogtak, előállítottak és gyanúsítottként kihallgattak a Szentesi Rendőrkapitányságon. A nyomozók az ellopott eszközöket lefoglalták és visszaadták jogos tulajdonosának.

A férfi ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Borítókép: illusztrció



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Bűnügyi felügyeletből szökött nő ellen emelt vádat a Szentesi Járási Ügyészség 

cs3-szerkeszto

Szentes, Csongrád és a térség pedagógusait díjazta a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ

cs3-szerkeszto

Ismét megrendezik a Vidéki Független Színházi Fesztivált

cs3-szerkeszto

Kozmix robbantja fel az éjszakát Szentesen: nagykoncerttel érkezik a Krimóba a legendás duó

cs3-szerkeszto

Összefogott a térség: tanszereket és óvodai ágyneműket gyűjtenek a rászoruló gyermekeknek

cs3-szerkeszto

Nyári „ajándék” a szentesieknek: újabb helyen kell fizetni a parkolásért

cs3-szerkeszto

Hol vannak a határok? – egy országgyűlési képviselő és a gyerekek között 

cs3-szerkeszto

Címvédés: idén is a szentesi Terney Béla Kollégium csapata nyerte a Nemzetiszínháztörténeti vetélkedőt

cs3-szerkeszto

Mutatjuk a Múzeumok Éjszakája szentesi programját!

cs3-szerkeszto