Szentes

Szentesi gimisek az SZTE Junior Akadémia versenyének dobogóján

A Horváth Mihály Gimnázium diákjai kiváló eredményt értek el az SZTE Juniorok Viadala versenyen.

A dél-alföldi régió 23 iskolájából érkező középiskolás csapatok tudományterületekhez kapcsolódó játékos feladatokkal, és sorsfordító kvízen tehették próbára tudásukat az első SZTE Juniorok Viadala döntőjén.

Az SZTE Junior Akadémia által szervezett program célja az volt, hogy a régió középiskolásai interaktív módon, játékos formában ismerkedjenek meg a Szegedi Tudományegyetem karaival, képzéseivel. A játékosok értékes nyereményekkel és  felvételi pluszpontokkal térhettek haza az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban rendezett eseményről.

A Horváth Mihály Gimnázium 12.B osztályos diákjai, Budai Máté és Lengyel Zsombor, illetve a 12.C-s Atkári Áron és Gémes Noel a Gróf Bethlen István csapat tagjaiként a 3. helyet megszerezve 5-5 ponttal és 100 ezer forinttal zárta a versenyt.

Gratulálunk a fiataloknak, további szép sikereket kívánunk!



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Bűnügyi felügyeletből szökött nő ellen emelt vádat a Szentesi Járási Ügyészség 

cs3-szerkeszto

Szentes, Csongrád és a térség pedagógusait díjazta a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ

cs3-szerkeszto

Ismét megrendezik a Vidéki Független Színházi Fesztivált

cs3-szerkeszto

Kozmix robbantja fel az éjszakát Szentesen: nagykoncerttel érkezik a Krimóba a legendás duó

cs3-szerkeszto

Összefogott a térség: tanszereket és óvodai ágyneműket gyűjtenek a rászoruló gyermekeknek

cs3-szerkeszto

Nyári „ajándék” a szentesieknek: újabb helyen kell fizetni a parkolásért

cs3-szerkeszto

Hol vannak a határok? – egy országgyűlési képviselő és a gyerekek között 

cs3-szerkeszto

Címvédés: idén is a szentesi Terney Béla Kollégium csapata nyerte a Nemzetiszínháztörténeti vetélkedőt

cs3-szerkeszto

Mutatjuk a Múzeumok Éjszakája szentesi programját!

cs3-szerkeszto