Szentes

Szirbik Imre sem hagyta szó nélkül a mindszenti képviselő ténybeli tévedéseit

Szerdán tartott előadást a szentesi önkormányzati és országgyűlési választásokról Pálinkó Máté politológus, mindszenti települési képviselő, azonban a hallgatóság másra számított.

Pálinkó az előadásában 1990-től a tavalyi országgyűlési választásokig felsorolta a számadatokat, hogy melyik jelölt hány szavazatot kapott, ez mekkora százalékot jelent. Ezek az adatok egyébként megtalálhatóak az interneten is, bárki szabadon böngészhet a számok halmazában.

A prezentáció végén az egyik hölgy megjegyezte, hogy nem ere számított, amikor beült az előadásra. Túl száraznak találta Pálinkó mondanivalóját, és nem kapta meg azokat az információkat, érdekességeket, amiket szeretett volna. Hiányolta például az egyházi élet alakulását, a gazdasági eredményeket, és a politikai csatározások érdekességeit.

A csekély számú érdeklődő között Szirbik Imre, Szentes egykori polgármestere is feltűnt, aki ki is javította az előadót. „Néhány pontosítás… Az első polgármester-választás, 1990. októberében vagyunk. A választások megtörténnek hamarabb, mint a taxisblokád. A testület 2 nappal a taxisblokád előtt állt föl, és a két nappal előtte fölálló testületre nyilván nem hathat a taxisblokád” – mondta el Szirbik arra reagálva, hogy Pálinkó az előadásában azt állította, hogy a választások előtt volt a taxisblokád.

A szentesiek volt polgármestere több érdekességről is beszámolt, így végül ő tartott egy tényleg érdekes előadást a város vezetésének sikeréről.

Pálinkó Máté pedig zavartan próbált magyarázkodni. Az előadó egyébként Mindszent polgármesteri székére pályázik, és ennek fényében nem csak a szentesi előadásában ferdítette a valóságot. Rossz nyelvek azt beszélik, hogy érettségi bizonyítványt sem szerzett matematikából, ami abban a kontextusban furcsa, hogy egy polgármesternek össze kell tennie egy költségvetést, pályázatok kapcsán kell döntéseket hoznia, stb., tehát jól kell bánjon a számokkal.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Nyílt napot tartanak a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence barátja kezdeményezhette a brit királyi udvarban található magyar lovak hazahozatalát

cs3-szerkeszto

Erasmus+ a Szentesi Deákban: 25 diák utazhat Görögországba  

cs3-szerkeszto

Milliárdos fejlesztéseket köszönhetünk a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzatnak

cs3-szerkeszto

Aludj el szépen, kis Bencus – olvasói mese a képviselőről, aki minden létező forrást elbukott

cs3-szerkeszto

Modern technológiákkal készül a tanévre a szentesi Zsoldos iskola

cs3-szerkeszto

Újabb csúfos kudarc: a saját programjukból sem tudott forrásokat kilobbizni Bárkányi Bence

cs3-szerkeszto

Családi Napot rendeznek a szentesi Koszta iskolában – rengeteg programmal készülnek

cs3-szerkeszto

Szomorú látvány: kiszáradt a szentesi Helóta Biokert tava

cs3-szerkeszto