Belföld Külföld

Ebből még baj is lehet: Ukrajna zsarolni kezdte Magyarországot, Brüsszel jóváhagyásával leállíthatják a Barátság vezetéket

A Mandiner információi szerint Ukrajna a mezőgazdasági termékek importkorlátozása miatt dönthet úgy, hogy leállítja a magyar gazdaság számára nélkülözhetetlen vezetéket.

Erőteljes zsarolást alkalmaz Ukrajna hazánkkal kapcsolatban arra vonatkozóan, hogy enyhítsen az ukrán gabonaimportra vonatkozó határozott álláspontján, tudta meg a Mandiner. Lapunk információi szerint az ukrán fél a napokban azzal kereste meg a MOL-t, hogy két lépésben emelni fogja a Barátság kőolajvezetéken keresztül hazánkba irányuló nyersanyag tranzitdíját. Az ukrán vezetékhálózat működtetéséért felelős Ukrtransnafta vállalat és a MOL folyamatosan tárgyalnak a vonatkozó díjak mértékéről.

A napokban azonban a tárgyalások fordulatot vettek, amikor az Ukrtransnafta vezetősége arról tájékoztatta a magyar céget, hogy Ukrajna az ukrán mezőgazdasági termékekre vonatkozó korlátozásokat túl szigorúnak, a magyar álláspontot pedig túl merevnek tartja. A Mandiner úgy tudja, Ukrajna azt az üzenetet kapta Ursula von Der Leyenéktől, hogy amennyiben hazánk továbbra is a magyar gazdákat védő intézkedések folytatása mellett dönt, nyugodtan állítsák le a kőolajszállítást a Barátság vezetéken Magyarország felé.

Emlékezetes: a napokban amerikai lapok hozták nyilvánosságra, hogy Volodomir Zelenszkij ukrán elnök zárt körben már azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja a magyar ipar számára létfontosságú vezetéket, így mérve csapást Magyarországra.

Magyarország április közepén döntött úgy, hogy megtiltja a mezőgazdasági termékek importját Ukrajnából, mert a nagy mennyiségű, de silány minőségű áru beáramlása jelentős hátrányt okozott volna a magyar gazdatársadalomnak.

Nagy István agrárminiszter akkor arról beszélt, az Európai Unióban már meg nem engedett termelési gyakorlatokkal, ennek következtében rendkívül alacsony termelési költséggel működő ukrán mezőgazdaság a teljes körű vámmentesség és szabadkereskedelmi lehetőségek birtokában az európai piacra a gabona és olajosmagvak mellett olyan nagy mennyiségű baromfit, tojást és mézet is kezdett exportálni, ami ellehetetlenítette a hazai és a közép-európai gazdálkodók értékesítési lehetőségeit. Magyarországhoz hasonlóan több más uniós tagállam is az importtilalom bevezetése mellett döntött, így Csehország is Lengyelország is csak a mezőgazdasági termékek tranzitját engedélyezi az ukrajnai termékek esetében.

A lap úgy tudja, az ukrán fél zsarolási kísérletéről a MOL levélben tájékoztatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert.

Források szerint az ügyben mozgósították a kijevi magyar nagykövetséget is, ahol ezt követően intézkednek.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Stefan Streit: Szerencsés döntés volt az egész családtól, hogy még nem költöztünk ősi hazánkba vissza

cs3-szerkeszto

Mező Gábor: a sokszor már Kun Bélára emlékeztető Molnár Áron tulajdonképpen egy szelep

cs3-szerkeszto

Elkezdődik az iskola – és vele együtt a gyerekek címkézése?

cs3-szerkeszto

Sorban nyitják meg az aszály miatt a pénzcsapokat Európában, a magyar gazdák erre hiába várnak

cs3-szerkeszto

Ideje felkészülni, ez nagyon fog fájni: a 20 százalékos drágulás csak a kezdet – brutális ár és hiány fenyeget gázolajból

cs3-szerkeszto

Magyar Péterék döntése csődbe vitte az egyik legnagyobb építőipari vállalatot

cs3-szerkeszto

Eljárás indulhat az augusztus 20-i rendezvényekre kiírt tiszás pályázat miatt

cs3-szerkeszto

Augusztus 20. – Orbán Viktor: voltunk, vagyunk, leszünk

cs3-szerkeszto

Újabb nagy drágulás jön szerdától, emelkedik a benzin és a dízel ára

cs3-szerkeszto