Belföld

Indul az országos szúnyoggyérítési program

Close up of mosquito sucking blood

Április első hetében indul a központi szúnyoggyérítés – közölte a program koordinálásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel hétfőn. Először a Tisza és a Körösök mentén, a Tisza-tónál, valamint Pest vármegyében irtják a szakemberek a szúnyogokat.

    Azt írták: az elmúlt három évben a katasztrófavédelem feltérképeztette a csípőszúnyogok tenyészőhelyeit azokon a területeken, ahol rendszeresen jelentős szúnyogártalom alakul ki, azaz a folyók menti térségeket és a nagyobb tavak környezetét.
    A tenyészőhelyek ismeretében már pontosan és hatékonyan alkalmazható a szúnyoglárvák ellen hatásos biológiai módszer – tették hozzá.
    Megjegyezték: a biológiai szúnyoggyérítés során a szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, így az árvaszúnyogokra is teljesen ártalmatlan – írták.
    Közölték azt is, a katasztrófavédelem által megbízott rovarbiológusok március eleje óta nyomon követik a lárvák megjelenését és fejlődésüket, ez alapján tervezik meg a kezelések menetét.
    A Tiszán a közelmúltban levonult kisebb árhullám után kialakult tenyészőhelyeken indul a légi biológiai szúnyoggyérítés szerdán. A szúnyogirtást a Tisza-tónál, a Tisza Jász-Nagykun-Szolnok és Csongrád-Csanád vármegyei szakaszán, valamint a Körösök mentén, Békés vármegyében kezdik és összesen 3750 hektár vízfelületet kezelnek a biológiai készítménnyel. Pest vármegye déli részén elsősorban a lehullott csapadék hozott létre kisebb, elszórt tenyészőhelyeket, itt földi lárvagyérítést terveznek végezni.
    Kiemelték: a hűvösebb időben a lárvák fejlődése lelassul, ezért a szakemberek még a következő hétre várható felmelegedés előtt elvégzik a kezeléseket.
    Az OKF felhívta a figyelmet arra: minél kevesebb a szúnyoglárva, annál kevesebb a kifejlett szúnyog, ezért érdemes a ház körüli kisebb vizeket kiönteni, lefedni, illetve rendszeresen cserélni, ugyanis egy-egy vízzel teli virágcserépben, vödörben, gumiabroncsban, eldugult ereszben százával, akár ezrével fejlődhetnek szúnyogok.
    Ajánlott az esővízgyűjtő hordókat szúnyoghálóval lefedni, a ház előtti árkokat pedig rendben tartani, hogy hosszabb ideig ne tudjon bennük megállni az esővíz.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Itt a tiszás gyűlöletkampány újabb állomása: egyenlőségjelet rajzoltak Lázár János és a merényletben meghalt Charlie Kirk neve közé, akasztanák is a minisztert

cs3_szerk2

A terveik szerint a jelenlegi 9 százalékról 25 százalékra emelné a Tisza Párt a társasági adó kulcsát

cs3_szerk2

Erről sem fog beszámolni a baloldali média: követendő példává vált Orbán Viktor

cs3_szerk2

Charlie Kirk meggyilkolása utolsó figyelmeztetés kell legyen itthon is!

cs3_szerk2

Folyami hajós kiképzés kezdődött a szentesi katonák részvételével

cs3_szerk2

Történelmi lépés: nyugati irányú gázimportszerződés születik, a részletekre figyel a világ

cs3_szerk2

Orbán Viktor: kinek a kakaskodás és az agresszió, kinek a béke és a nyugalom. Tessék választani!

cs3_szerk2

Újabb leleplező felvétel: Tarr Zoltán nem csak Etyeken beszélt arról, hogy a Tisza a választásokig szándékosan titkolja a programját

cs3_szerk2

Vérhold ragyogott vasárnap este az égen – Ti láttátok?

cs3_szerk2