Térség

Tizenhárom évre ítélték az apósát fagyállóval megmérgező szentesi férfit

Tizenhárom év fegyházbüntetésre ítélte a Gyulai Törvényszék azt a szentesi férfit, aki 2021 szeptemberében fagyállóval megmérgezte az apósát. Az ítélet nem jogerős – közölte a törvényszék pénteken közleményben az MTI-vel.

    A férfit előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettében mondták ki bűnösnek. Tíz évre eltiltották a közügyektől, és megállapították, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra a kiszabott szabadságvesztésből. Az ítélet ellen a vádlott enyhítésért jelentett be fellebbezést.
    A büntetlen előéletű férfi 2016-ban kötött házasságot a későbbi sértett lányával. Apósa italozó életmódját kezdettől fogva nem nézte jó szemmel, és 2019-ben elhatározta, hogy megmérgezi a férfit.
    Először 2021 januárjában kevert fagyállót egy üveg pálinkához, amelyet egy 3 deciliteres üvegpalackba töltött, ajándékpapírba csomagolt, amelyre ráírta, hogy “Fogadd sok szeretettel”. Még nevet is írt a címkére, mintha azt valaki más küldené a sértettnek. Az üveget a férfi szarvasi lakásához tartozó postaládában helyezte el.
    Az apósa először nem vette észre, ezért a férfi pár nap múlva maga vitte fel a lakásba az üveget, ahol megpróbálta elhitetni, hogy az italt a címkén feltüntetett személytől kapta az apósa ajándékba.
    Mivel az ital nem tartalmazott halálos mennyiségű fagyállót, az apósnak – bár ivott belőle többször is – nem lett semmi baja.
    Ezután az elkövető egy csatos, színes sörösüvegbe fagyállót töltött, a palackot becsomagolta, és egy sárga jegyzetlapot ragasztott rá, amelyre – hasonlóan a korábbi módszeréhez – saját kezűleg születésnapi üdvözlő üzenetet írt. 2021. szeptember 13-án átadta az üveget apósának azzal, hogy a postaláda alatt találta.
    A 62 éves férfi még aznap ivott a fagyállóból, másnap reggelre rosszul lett, majd a kórházban szeptember 26-án elhunyt.

MTI

fotó: arhív/police.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szabó Magda regényének dramatizált változatát mutatják be

Szabó Viktor

Még csak tavasz van, de itt az első tűzgyújtási tilalom Szentes és Csongrád térségében!

Szabó Viktor

Szentesiek, csongrádiak vigyázzatok! Idén a szokásosnál is korábban jöhetnek a kullancsok!

Szabó Viktor

Óvatosan a Szentes, Csongrád és Kistelek környéki utakon (is)!

Szabó Viktor

Jó hír a szentesi és csongrádi autósoknak is! Könnyebbség jön a gépjárműadó fizetésben!

Szabó Viktor

Munkácsy, a festőfejedelem musicalt mutatja be a Békéscsabai Jókai Színház

Szabó Viktor

Farkas Sándorral is tárgyalt Navracsics Tibor Szegeden

Szabó Viktor

Szentesiek, csongrádiak figyelem! Életbe lépett a „vörös kód”!

Szabó Viktor

A Szentest és Csongrádot útba ejtő Volánbuszokat is élőben követheti a telefonján

Szabó Viktor