Belföld

Földrengés Törökországban: Szijjártó Péter bejelentést tett

Aggodalommal figyeltük az elmúlt órákban a Törökországból érkező híreket, amelyek szerint Törökország tíz tartományát érintő súlyos természeti katasztrófára, földrengésre került sor. Ennek a földrengésnek nyomán több százan vesztették életüket, több ezren sérültek meg, és hatalmas az anyagi kár is – tájékoztatott Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta, hogy Magyarország készen áll segíteni.

Törökország a török nemzet, Magyarország és a magyar nemzet barátja. Természetes, hogy ebben a bajban is a török barátaink mellett állunk, és segítünk, amiben tudunk

– hangsúlyozta Szijjártó Péter. Tájékoztatása szerint a magyar belügyminiszter felvette a kapcsolatot a török kollégájával, és Magyarország egy kutatásban és mentésben komoly tapasztalatokat szerzett egységet ajánlott fel Törökország számára.

„Ez az ötven fős mentőkutató egység a mai nap során indulásra kész állapotban van, amennyiben a törökök jelzik az igényüket, illetve a fogadókészségüket, valamint azt, hogy hol számítanak ennek az egységnek a munkájára. Ez az egység természetesen azonnal útnak indul, hogy segítséget nyújtson a kutatásban és a mentésben”

– tette hozzá. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy remélik, hogy ezek a törekvések sikeresek lesznek, és sikerül elejét venni az áldozatok számának nagyszámú növekedésének, hiszen ilyenkor még mindig az a veszély egy-egy nagy földrengés után, hogy a romok alatt lévőket nem tudják időben kimenteni.

Magyarország tehát készen áll segíteni, és amennyiben a törökök jelzik az erre vonatkozó készségüket és igényüket, a magyar kutató-mentő csapatok azonnal megindulnak, hogy segítséget nyújtsanak a török barátaink.

hirado.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Professzorok Batthyány Köre: a hazának Orbán Viktorra van szüksége

cs3-szerkeszto

Magyar Péter pániküzemmódban: több ezer településvezetőt fenyegetett meg

cs3-szerkeszto

Rendkívüli nyitvatartás a választás hétvégéjén a kormányablakokban

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Vasárnap sorsot választunk a hazánknak, nemzeti egységet hirdetünk!

cs3-szerkeszto

Alapjogokért Központ: Stabil jobboldali többség születhet az egyéni választókerületekben

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: azért kellett hozzányúlni a stratégiai olajtartalékhoz, mert Zelenszkij elzárta a Barátság kőolajvezetéket

cs3-szerkeszto

NVI: szoros eredmény esetén csak a szavazást követő szombaton lehet ismert a választás végeredménye

cs3-szerkeszto

Magyar Péter zárt ajtók mögött beismerte: „g…ci nagy háború lesz”

cs3-szerkeszto

Kiskorú elleni nemi erőszak miatt indult eljárás a Tisza csongrád-csanádi jelöltjével szemben

cs3-szerkeszto