Mindszent

Autókat tört fel és egy családi házból többször is lopott egy férfi Mindszenten

The thief is stealing the purse in the car

Autókat tört fel és egy családi házból többször is lopott egy férfi Mindszenten. A hódmezővásárhelyi rendőrök lezárták a nyomozást.

A megalapozott gyanú szerint a feltételezett elkövető 2022. áprilisa és 2022. júliusa között több autót feltört, amikből pénztárcákat, irattartókat és kézitáskákat lopott el. A mindszenti férfi 2022. július elején két egymást követő estén besurrant egy családi házba is, ahonnan az alvó sértettek mellől először pénztárcát, másnap pedig mobiltelefont vitt magával. A gyanúsított összesen több mint 300 ezer forint értékű zsákmányt, valamint számos hivatalos okiratot gyűjtött össze. A nyomozók az elvégzett adatgyűjtés és tanúkihallgatások eredményeként azonosították a 19 éves férfit, akit elfogtak és előállítottak a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságra.

A gyanúsított ellen kifosztás bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A rendőrök a nyomozást befejezték, az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldték a Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség részére.

police.hu

A kiemelt kép illusztráció/Envato Elements



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Összefogás a biztonságért Mindszenten – Prevenciós programsorozat az iskolában

cs3-szerkeszto

Első alkalommal rendeztek területi német versenyt Mindszenten

cs3-szerkeszto

Változik a mindszenti komp üzemideje

cs3-szerkeszto

Közösség, biztonság és a családok tartják össze Mindszentet + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Egy korszak lezárult: elhagyja nevelőegyesületét és Budapesten folytatja a mindszenti Ugrai Panna

cs3-szerkeszto

A jégzajlás után újraindult a komp Mindszentnél

cs3-szerkeszto

Bátran, magabiztosan németül – prezentációkkal bizonyítottak a mindszenti hatodikosok

cs3-szerkeszto

Újra jár a komp Mindszentnél – ismét zavartalan az átkelés a Tiszán

cs3-szerkeszto

Megindult a jégzajlás a Tiszán, leáll a mindszenti komp

cs3-szerkeszto