Belföld Mindszent

Márki-Zay ellen tüntetnek Mindszenten?

Csütörtök délután tüntetést tartanak Mindszenten, aminek célja, hogy megmentsék a településen működő, Márki-Zay Péter által ellehetetlenített idősek otthonát.

Mint ismeretes, a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás által fenntartott Mindszenti Idősek Bentlakásos Otthonából Hódmezővásárhelyre kell költöztetni a lakókat, miután Márki-Zay Péter, a HTKT elnöke összevonásokat rendelt el megtakarítási okokból.

Zsótér Károly, a település polgármestere a Délmagyarnak adott interjújában kifejtette, hogy a mindszenti képviselő-testületnek döntenie kellett, hogy hozzájárul-e az összevonáshoz vagy sem. Erre rendkívül kevés időt kaptak Vásárhelytől, ezért a szakemberek véleményére hivatkozva hozták meg azt a határozatot, ami a mindszenti időseknek az egyetlen biztonságos megoldást jelenti ebben a helyzetben.

A Tisza-parti településen tüntetést szerveznek a csütörtöki napra, amivel szeretnék elérni, hogy maradjanak az idősek Mindszenten. Joggal merül fel a kérdés, hogy az elégedetlenkedőket miért a Városháza elé vezényelték, és miért nem a hódmezővásárhelyi hivatalhoz? A Mindszenti Idősek Bentlakásos Otthonát ugyanis nem a mindszenti önkormányzat tartja fent, hanem a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás, aminek az elnöke Márki-Zay Péter. A költöztetéssel és az összevonással egyet nem értők tehát valójában Hódmezővásárhely vezetője ellen tüntetnek Mindszenten.

Az ellehetetlenített település első embere egyébként a már említett interjúban elmondta, hogy minden szalmaszálba megkapaszkodik, hogy a Márki-Zay féle bizonytalanságot megszüntessék. A héten már Gémes Lászlóval, a Csongrád-Csanád megyei közgyűlés elnökével is tárgyalt Zsótér Károly, vélhetően a lehetséges megoldásokról.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Fogy a rendőrök türelme: idén már nem lesz béremelés, felmondások és munkabeszüntetés is jöhet

cs3-szerkeszto

160 éves a mindszenti posta – kiállítással és ünnepséggel emlékeznek meg az évfordulóról

cs3-szerkeszto

Trükkök százai: példátlan ferdítés Kapitány István gazdasági jelentése

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Szerencsés döntés volt az egész családtól, hogy még nem költöztünk ősi hazánkba vissza

cs3-szerkeszto

Mező Gábor: a sokszor már Kun Bélára emlékeztető Molnár Áron tulajdonképpen egy szelep

cs3-szerkeszto

Elkezdődik az iskola – és vele együtt a gyerekek címkézése?

cs3-szerkeszto

Sorban nyitják meg az aszály miatt a pénzcsapokat Európában, a magyar gazdák erre hiába várnak

cs3-szerkeszto

Ideje felkészülni, ez nagyon fog fájni: a 20 százalékos drágulás csak a kezdet – brutális ár és hiány fenyeget gázolajból

cs3-szerkeszto

Magyar Péterék döntése csődbe vitte az egyik legnagyobb építőipari vállalatot

cs3-szerkeszto