Belföld

A jövő évi pályázatokkal tovább erősítik a falugondnoki szolgálatokat

A Magyar falu program jövő évi pályázatainak céljai között a falugondnoki szolgálatok további erősítése is szerepelni fog – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton a Győr-Moson-Sopron megyei Bodonhelyen, ahol átadtak egy játszóteret és egy falugondnoki buszt.

    Gyopáros Alpár – aki a térség fideszes országgyűlési képviselője  – hozzátette: mindazok a támogatások is szerepelni fognak a jövő évi pályázati kiírásokban, amelyek az önkormányzatoknak segíthetnek, egyebek mellett a rezsikiadásaik csökkentésében. Példaként említette az épületenergetikai korszerűsítéseket.
    Közölte, hogy nagyobb hangsúlyt fognak fektetni az alternatív energiahordozók beépítésére is.
    A kormánybiztos azt mondta: az orosz-ukrán háború és “a brüsszeli elhibázott szankciós politika okán mi magunk is érezzük a bőrünkön, hogy emelkednek az energiaárak (…), elszabadul az infláció”, ezek miatt egyre erősebb az emberekben a szorongás és a befelé fordulás.
    “Ezekben a nehéz időszakokban a szociális szolgáltatások, mint például a falugondnoki szolgáltatások, rendkívüli módon felértékelődnek” – emelte ki.
    Gyopáros Alpár felidézte: amikor 2018-ban a Magyar falu program elindult, az volt a cél, hogy a kistelepüléseken élők életszínvonalát javítsák, és ezáltal megálljon az elvándorlás.
    Míg Bodonhelyen a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2003-ban 330-an laktak, addig 2010-ben már csak 280-an. Az intenzív vidékfejlesztési politikának köszönhetően azonban a 2022-es adat szerint már 354 lakója van a rábaközi településnek – tette hozzá.
    Szabó Szilvia, Bodonhely alpolgármestere elmondta, hogy a Magyar falu program részeként beszerzett új falugondnoki buszra 15 millió forint támogatást nyertek el, az új játszótér pedig, amely már a második a településen, 5,9 millió forintból valósult meg.
    A településre a Magyar falu program forrásaiból 2019 óta több mint százmillió forint támogatás érkezett, egyebek mellett út- és járdaépítésre, közösségi színtér fejlesztésére, játszótér építésére és kommunális eszköz beszerzésére – sorolta.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Gulyás Gergely: szeptembertől indul a fix 3 százalékos lakáshitel, az ingázók is felvehetik

cs3_szerk2

Európai Viharjelző Szolgálat – Magyarország nagy részére másodfokú figyelmeztetést adott ki a várható erős viharok miatt

kissferenc

Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba

kissferenc

Orbán Viktor Tusványoson: “Trollkodás, rombolás, széthúzás és erre épülő digitális közösségek uralják a digitális teret. Valamit tehát tennünk kell!”

kissferenc

60 éves a Csongrádi Fúvószenekar – fellép szombaton este 8 órától a Csongrádi Napok rendezvényén

kissferenc

Orbán Viktor: Magyarország elemi érdeke, hogy kitartson az ukrán EU-tagságot elutasító álláspontja mellett

kissferenc

Jó példa Cserkeszőlő – sok turista, fürdő, értékes látnivalók, állandó programok 

kissferenc

Szijjártó Péter: Magyarország és Franciaország stratégiai területeken erősíti tovább az együttműködését

kissferenc

Fokozottan védett madár bukkant fel újra Csongrádnál – a szürke fogoly állománya gyarapodni látszik

kissferenc