Belföld

Aszály veszélyhelyzeti operatív törzs alakul

A rendkívüli aszályhelyzet és az energiaárak mezőgazdaságban okozott következményeinek kezelését szolgáló kormányzati intézkedések meghozatala érdekében aszály veszélyhelyzeti operatív törzset alakít a kormány – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

    Az Agrárminisztérium csütörtöki közleményében az agrárminiszter arra hívta fel a figyelmet, hogy Európa területének csaknem fele szenved a csapadék hiányától, hazánknak pedig történelmi szárazsággal kell szembenéznie. Július közepére az ország területének döntő többségén súlyos vagy nagyfokú aszály alakult ki. A búzánál elkönyvelt mintegy 25 százalékos terméskiesés után mára a kukoricaállomány az Alföldön és Közép-Magyarországon a területek jelentős részén lényegében megsemmisült, és a tartós vízhiány most már a dunántúli régiók termését is fenyegeti – tette hozzá.
    Nagy István kiemelte, az alföldi területeken a gyepek is teljesen kisültek, a gazdálkodók nem tudnak legeltetni és alig tudtak kaszálni. Az Agrárminisztérium becslése szerint az aszálykárral sújtott, a kárenyhítési rendszerben bejelentett összes terület nagysága elérheti az 1 millió hektárt a szántóföldek tekintetében – közölte a tárcavezető.
     Nagy István hangsúlyozta, a mezőgazdaságot sújtó katasztrofális aszályhelyzet és az energiaárak következményeinek kezelése érdekében aszály veszélyhelyzeti operatív törzs jön létre, amely haladéktalanul megkezdi a munkáját a magyar agrárium előtt álló kihívások és a gazdák nehézségeinek leküzdése érdekében.
    Kifejtette, a kialakult helyzetben a kormány minden lehetséges eszközzel támogatja az agráriumból élőket. A tárcavezető leszögezte, mindig a magyar gazdák mellett állunk, akik minden nehézség – világjárvány, munkaerőhiány, hosszantartó szárazság, aszály, rendkívül magas inputárak, energiaárak, valamint az orosz-ukrán háború következményei – ellenére munkájukkal biztosítják a folyamatos termelést és a minőségi élelmiszerellátást, melyért mindannyiunk elismerését megérdemlik. A magyar gazdák áldozatos tevékenységének köszönhetően kerülhet minden nap friss és egészséges élelmiszer a magyar családok asztalira. A történelmi aszályhelyzet leküzdését és a biztonságos élelmiszer-ellátás fenntartását prioritásként kezeli az agrártárca – húzta alá a miniszter.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Amerikai külügyminisztérium: az Egyesült Államok külpolitikai érdekeivel ellentétes volt a Rogán Antal elleni korábbi szankciós intézkedés

cs3_szerk2

Orbán Viktor: Brüsszel és a Tisza Párt azon dolgoznak együttes erővel, hogy Magyarország sikertelen ország legyen

cs3_szerk2

Kocsis Máté: petíció indul, hogy “az árulók tűnjenek el a közéletből!”

cs3_szerk2

Orbán Viktor: a Tisza párt és Brüsszel összeesküdött a magyarok ellen

cs3_szerk2

Sokan várták ezt a bejelentést: folytatódnak az árletörések! + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Azzal büszkélkedik a Tisza, hogy egyelőre megakadályozták a kórházak, közszolgáltatások, szociális szolgáltatások fejlesztését

cs3_szerk2

Színes egyéniség: szivárványos zászló alatt vonult Varga Ferenc

cs3_szerk2

Hét éve ilyenkor már kígyóztak a kígyók + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Nagy István: továbbra sincs új kitörés, eredményes a védekezés a ragadós száj- és körömfájás betegség ellen

cs3_szerk2