Térség

Struccfarmmal álcázott indiaikender-ültetvényt számoltak föl a rendőrök Csongrád-Csanád megyében

Egy struccfarmmal álcázott, 1680 tövet számláló indiaikender-ültetvényt számoltak föl a rendőrök Csongrád-Csanád megyében, a szomszédos tanyán csaknem kilenc kiló, már leszüretelt növényi törmeléket is találtak – közölte a rendőrség a honlapján pénteken.

    A rendőrök szerdán egyszerre hat helyen tartottak kutatásokat Csongrád-Csanád megyében. Az egyik helyszín egy 41 éves férfi, valamint élettársa, egy 34 éves nő és a páros barátja, egy szintén 34 éves féri által – feltehetően álcázásként üzemeltetett – struccfarm működött, ahol közvetlenül a madarak kifutója mellett alakítottak ki indiaikender-ültetvényt. Itt 1630 különböző fejelttségű kendernövényt találtak.
    A szomszédos tanyájukban a magról nevelés zajlott, illetve a már leszüretelt termék csomagolása, legalábbis a kutatás során megtalált növények és a különböző eszközök erre utaltak. A nyomozók összesen 8837 gramm növényi törmeléket foglaltak le, melyben a gyorstesztek egyértelműen kimutatták a kábítószer jelenlétét.
    A több mint 8 kilogramm marihuána feketepiaci értéke mintegy 22 millió forint, a több mint 1600 tő leszüretelése után pedig a gyanúsítottak további 80 kilogramm marihuánára tehettek volna szert, amivel akár 80-120 millió forintot is kereshettek volna.
    A gyanú szerint a trió az előállított kábítószert saját vevői körének értékesítette, a tevékenységet pedig az élettársak 12 éves kislánya jelenlétében végezték.
    A rendőrök mindhárom kábítószer-termesztőt elfogták, ellenük – őrizetbevételük mellett – jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelmének gyanúja miatt indult eljárás, kezdeményezik letartóztatásukat, s tulajdonukban lévő hat ingatlant is zár alá vették.

MTI, Fotó: police.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Biztonságosak a játszóterek a vármegyében – eddig nem tárt fel szabálytalanságot a fogyasztóvédelmi hatóság

cs3-szerkeszto

Leköszön a vármegyei agrárkamara elnöke – törvénymódosítás miatt távozik Szél István

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: Nem hagyhatjuk szó nélkül, ami a Magyar Falu Program idei forráselosztásánál történt!

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence elintézte: egy forintot sem kapnak a választókerület települései a Magyar Falu Programból

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence is megszavazta a jogállam lebontását

cs3-szerkeszto

Idén is Idén is elindul a Magyarok Kenyere Program, Csongrádon, Derekegyházon és Szegváron is várják a felajánlásokat

cs3-szerkeszto

Már a fészkek pereméről figyelik a világot a kisgólyák térségünkben

cs3-szerkeszto

Összefogott a térség: tanszereket és óvodai ágyneműket gyűjtenek a rászoruló gyermekeknek

cs3-szerkeszto

A vármegyénkben prostituáltakat futtató nő ellen indult eljárás

cs3-szerkeszto