Szentes

Három autó ütközött Szentesnél, öten sérültek meg

Öten sérültek meg, amikor három autó ütközött a 45-ös főúton Szentes határában.

Úgy tudjuk, hogy Hódmezővásárhely felé haladt a fehér színű autó, amikor eddig ismeretlen okból áttért a másik sávba, ahol összeütközött a szemből érkező szürke autóval, majd egy piros kocsival is ütközött. A piros jármű az útszéli árokba csapódott, míg a fehér kocsi a főúton megpördült és az út közepén állt meg.

Információnk szerint, ez utóbbi kocsiban lévő nő és férfi beszorult, őket a szentesi és a csongrádi tűzoltók feszítővágóval és feszítőhengerrel szabadították ki. Mindkettőjüket, továbbá a piros autóban lévő nőt, valamint a szürke kocsiban ülő férfit és nőt a mentők kórházba szállították. Egy helyszínen lévő ember azt mondta, hogy látta, amikor a feszítővágóval szabadították ki a járműben ülőket és a helyszínre hat mentőautó érkezett.

A baleset miatt egy időre teljesen lezárták a 45-ös főút érintett útszakaszát.

Fotók: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szabó István: a szentesi kórház fejlesztése nem csupán egy beruházás, hanem egy közös ügy, amely mögött összefogás és hosszú távú elköteleződés áll

cs3-szerkeszto

Szentesi Kétfarkúak: Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az Isztambuli Egyezmény nem került beépítésre a jogrendünkbe

cs3-szerkeszto

Újabb elítélttel barátkozik a tiszás Bárkányi Bence

cs3-szerkeszto

Ellepték a rendőrök Szentest, drogdílereket és fogyasztókat kapcsoltak le

cs3-szerkeszto

Megérkezett az új CT és az új mammográf gép a szentesi kórházba

cs3-szerkeszto

Célegyenesben a választás – Szabó István: a választás valódi tétje a magyar önrendelkezés megőrzése

cs3-szerkeszto

Szabó István: az itt élők mindig értették, milyen fontos hazánk függetlenségének, a magyar szabadságnak az ügye + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

A szentesi Bugyi Tibor százados lett az év tisztje 2025-ben

cs3-szerkeszto

Politizáló köztisztviselők Szentesen: belefér vagy túlmegy a határon? + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto