Térség

Terjed a madárinfluenza Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyében

Hens in field organic farm. Free range chickens on a lawn

Bács-Kiskun megye és Csongrád-Csanád megye újabb területein igazolta a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma – közölte a hivatal a honlapján kedden.

    A közlemény szerint a fertőzéssel érintett állományokat felszámolják.
    A Bács-Kiskun megyei Rém községben található, több mint 99 ezer pecsenyekacsát számláló állományban a megemelkedett elhullás és idegrendszeri tünetek hívták fel az állattartó figyelmét a madárinfluenza gyanújára. Szintén ezek a tünetek jelentkeztek a Csongrád-Csanád megyei Szentesen egy több mint háromezres tenyészlúd-állományban. A Nébih laboratóriuma mindkét helyen a vírus H5N1 altípusának jelenlétét igazolta – írták.
    A tájékoztatás szerint az érintett gazdaságok körül kijelölték a három kilométeres sugarú védőkörzetet, valamint meghatározták a 10 kilométeres sugarú megfigyelési körzetet. Ezeken a területeken további vizsgálatok indultak, életbe léptek a járványvédelmi és állatmozgatási korlátozások. Ezenkívül újabb kitörések következtében Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyében a korábban kijelölt korlátozás alatt álló területek is tovább bővültek.
    A közlemény szerint az új esetek is azt mutatják, hogy a vírus nemcsak a szomszédos állattartó telepekre, hanem nagyobb távolságokra is eljuthat. Ezért az ország fertőzéstől mentes területein sem megengedhető a járványvédelmi fegyelem lazítása.
    Az állattartóknak mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy megóvják állományaikat a betegségtől. Kiemelt jelentőségű az állattartó telepek jármű- és személyforgalmának minimálisra csökkentése és a megfelelő fertőtlenítés, valamint a védőöltözet használata. Az ország magas kockázatú területein továbbra is kötelező a baromfiállományok zártan tartása. A kötelezően előírt szállítás előtti tamponvizsgálatok érvényben maradnak – áll a közleményben.

MTI

A kiemelt kép illusztráció/Envato Elements



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A tiszások megfenyegették Varga Ferencet

cs3-szerkeszto

A Mi Hazánktól a Tisza Pártig: Bárkányi Bence ismét lebukott

cs3-szerkeszto

Varga Ferenc: Nem engedek a zsarolásnak!

cs3-szerkeszto

Szabó István kőkemény választ adott a budapesti pártvezér rágalmaira! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Szélpál Szilárd: a Tisza felől fújt egy kis hideg szembeszél

cs3-szerkeszto

Kettős x-eléssel, tömeges választási jogsértésre buzdítva terjesztenek álhírt a tiszások

cs3-szerkeszto

A hungarikumok nyomában – fiatalok mérik össze tudásukat Ópusztaszeren

cs3-szerkeszto

Szabó István: Amikor külső nyomás ér bennünket, a magyarok mindig összefognak + GALÉRIA!

cs3-szerkeszto

Több útszakasz felújítását is bejelentette Szabó István + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto