Térség

Hármas karambol Kiskunfélegyházánál, anyát és másfél éves gyermekét szállították kórházba

Egy anyukát és kiskorú gyermekét szállították kórházba, amikor két gépkocsi és egy kis teherautó ütközött össze Kiskunfélegyháza mellett.

A kisteherautó Jászszentlászló felé haladt, amikor az előtte lévő szürke autó balra nagy ívben Petőfiszállás felé akart lekanyarodni és összeütköztek. A kisteherautó kidöntött egy útjelző táblát és az árokba sodródott, az ütközéstől a szürke autó megpördült és a szemből érkező furgonnal ütközött. Információnk szerint a szürke autóban ülő nőt és másfél éves gyermekét a mentők kórházba szállították, a másik két jármű vezetője nem sérült meg.

A balesethez riasztott kiskunfélegyházi tűzoltók áramtalanították a járműveket. A helyszínelés és mentés idején szakaszosan teljes útzár volt.

Fotók: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szabó István: Jézus születése ma is ugyanazt az örök üzenetet hordozza; a reményt, hogy a sötétségben fény gyúlhat

cs3-szerkeszto

Kiss-Rigó László: Minél több békességet sugárzunk, annál több marad nekünk

cs3-szerkeszto

Farkas Sándor: akkor tudunk erősek maradni, ha nem engedjük, hogy a széthúzás elhomályosítsa azt az utat, amelyet együtt építettünk

cs3-szerkeszto

Szabó István: Nem az ajándék a lényeg, hanem hogy együtt legyünk + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Közösség, amely erőt adott a településeknek – Szénánszky Zsolt a polgármesteri klub jelentőségéről

cs3-szerkeszto

Fokozott ellenőrzést tart a rendőrség a héten térségünk útjain

cs3-szerkeszto

Elfajult közlekedési vita: emberölési kísérlet miatt rendelt el letartóztatást a bíróság

cs3-szerkeszto

Újabb jelöltet ad Kistelek a választókerületnek

cs3-szerkeszto

Több mint 1,5 milliárd forintos fejlesztésbe kezd a Körös-Maros Nemzeti Park

cs3-szerkeszto