Térség

Közös kiállás a falusi emberekért, a magyar vidékért

Megtartotta idei utolsó kistelepülési Polgármesteri Klubját a Csongrád-Csanád megyei 3-as körzet országgyűlési képviselője Farkas Sándor és a települések vezetői. ahol a jövő évi Magyar Falu Program fejlesztéseit egyeztették. Elfogadtak egy nyilatkozatot ‘Közös kiállás a falusi emberekért, a magyar vidékért’ címmel.

Közös kiállás a falusi emberekért, a magyar vidékért

Az elmúlt időszak világjárványa közösségeinket, településeinket is nehéz helyzet elé állította. Ebben a kritikus időben mégis rendkívül sokat fejlődtek és fiatalodtak falvaink, ami mindannyiunkat örömmel tölt el. Egymás tisztelete, megbecsülése és a közösségi összefogás átsegített minket ezeken a nehéz időkön.

Ezért is tiltakozunk a falusi emberek sértegetése, megalázása ellen. A falusi emberek nem “egyszerű” és “tudatlan” emberek, akiket “fel kell világosítani” és nem “trágyával etetett, sötétben tartott gombák”, mert támogatják a rezsicsökkentést és az illegális migráció megállítását.

Mi szeretünk vidéken élni, szeretjük a magyar falut! A falusi emberek életerősek, tehetségesek, bölcsen és jól tudnak élni. Mi azt keressük egymásban, ami összeköt. A Karácsony ünnepe jó alkalom, hogy az emberi méltóság tiszteletére hívjunk fel mindenkit!

Szabó István – Derekegyház, polgármester

Szabó Tibor – Szegvár, polgármester

Dr.Tóth Tibor – Csengele, polgármester

Kabai Mátyás – Eperjes, polgármester

Vágó Miklós – Árpádhalom, polgármester

Gyurisné Székely Erika – Fábiánsebestyén jegyzője

Horváth Lajos – Felgyő, polgármester

Szénászky Zsolt – Nagytőke, polgármester

Szebellédi Endre – Nagymágocs, polgármester

Máté Gábor – Pusztaszer, polgármester

Bánfi Sándor – Tömörkény, polgármester

Erhard Gyula – Csanytelek, polgármester

Makra József – Ópusztaszer, polgármester

Lázár János – Dóc alpolgármester

Búza Zsolt – Baks, polgármester

Ujvári László – Balástya, polgármester

Farkas Sándor – országgyűlési képviselő, Csongrád-Csanád 3.vk.

2021. Karácsonya előtt öt nappal



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szél, fagy, száraz bőr: ezért igényel több figyelmet az arcbőr télen + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Nagy pofont kaptak Vargáék, a kutya sem támogatja őket

cs3-szerkeszto

Újabb jelöltet köszönthetünk a szentesi-csongrádi-kisteleki választókerületben

cs3-szerkeszto

Szabó István: Egyszer már tönkretették, nem szabad hagyni, hogy újra megtörténjen + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Megjelentek az első hóvirágok térségünkben

cs3-szerkeszto

Nálunk van a legkevesebb influenzás megbetegedés

cs3-szerkeszto

Börtönbe akart kerülni, ezért le akart szúrni egy rendőrt egy nő

cs3-szerkeszto

Farkas Sándor: Ez az év a világrend átalakulásának az egyik mérföldköve lesz

cs3-szerkeszto

Az ellenőrzött árusítóhelyek több mint felében szolgáltak ki alkohollal fiatalkorúakat Csongrád-Csanád vármegyében

cs3-szerkeszto