Belföld

Orbán: az emberek egyetértenek az üzemanyagár csökkentésével

Messze 80 százalék fölött van azoknak az aránya, akik támogatják az üzemanyagár csökkentését – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

    A kormányfő elmondta: “vívunk egy politikai küzdelmet a baloldallal a rezsicsökkentés ügyében”, ez egészült most ki a benzinár kérdésével. A benzinár meghatározását eddig a piacra bízták, és ugyan a legjobb, ha a kormánynak nem kell beavatkoznia, de van helyzet, amikor kell – magyarázta.
    Úgy vélte, “azt nem lehet tétlenül nézni, hogy egyszer csak az árak az égbe mennek”, és ha minden szakértő szerint az árak több hétig, talán egy-két hónapig is magasak lesznek, akkor reagálni kell. Mert a magas üzemanyagár nemcsak a gépjárművek üzemeltetésének a költségét növeli meg, hanem beépül az árakba – mutatott rá.
    Közölte: ha rendkívüli helyzet van, akkor nem óvatoskodni kell. Kiszámolták, hogy mi az, amit még a szereplők ki fognak bírni, úgy látták, ez a 480 forint, és “ott behúztuk a féket”.
    Orbán Viktor szerint a baloldal mindig is azt követelte, hogy piaci rezsiárak legyenek. “Mi azt mondjuk, hogy a háztartások létfenntartásához tartozó körben ne legyenek piaci árak, hanem fix ár legyen”, az üzemanyagnál pedig, amikor a piac nem tudja megoldani a problémákat, akkor avatkozzanak be, tudván, hogy ez csak átmeneti jellegű beavatkozás lehet – mondta.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szabó István: Magyarország energiabiztonsága nem képezheti vita tárgyát!

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: ha lesz olcsó energia, akkor talpon marad az európai autóipar

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor nyílt levelet írt Zelenszkijnek: azonnali lépést követel a Barátság kőolajvezeték ügyében

cs3-szerkeszto

Rendkívüli bejelentés: elrendelték a magyarországi kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Egy újabb álhír megcáfolva: nem halt meg a volt SzVsz vezető!

cs3-szerkeszto

Simicskó István Szentesen: a biztonság az elsődleges szempont!

cs3-szerkeszto

Szabó István: Mi már a kezdetektől a béke pártján állunk, és nem engedjük, hogy belerángassák Magyarországot a vérontásba! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: amíg nem jön az olaj, nincs pénz Ukrajnának

cs3-szerkeszto

Magyarország helyett Ukrajnát éltette a Tisza és a Momentum

cs3-szerkeszto