Belföld

A nyugdíjasok többsége már megkapta a nyugdíjprémiumot

A nyugdíjasok többsége már megkapta a nyugdíjprémiumot, amely idén minden eddiginél nagyobb összeget, 80 ezer forintot jelent – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a Facebook-oldalán.

Novák Katalin a videóban emlékeztetett: a gazdaság jó teljesítményének köszönhetően negyedik alkalommal kapnak a nyugdíjasok és a nyugdíjszerű ellátásban részesülők – özvegyi nyugdíjban és rokkantásig ellátásban részesülők, valamint az árvaellátásra jogosultak is – nyugdíjprémiumot.
    Idén az összes, 2,5 millió érintett a maximális 80 ezer forintot kapja meg, így ez 200 milliárd forintos támogatást jelent az érintetteknek – emelte ki.
    Tudatta, hogy akik átutalással kapják nyugdíjukat, már mind megkapták a prémiumot, és azoknak a többsége is kézhez kapta már az összeget, akiknek a pénzt a postás kézbesíti. Akinek még nem érkezett meg a nyugdíjprémium, a következő napokban megkapja – tette hozzá.
    A miniszter azt mondta: a kormány továbbra is azért dolgozik, hogy a magyar gazdaság erős legyen, és ebből minél többet érezhessenek a nyugdíjasok is.

MTI 



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Fogy a rendőrök türelme: idén már nem lesz béremelés, felmondások és munkabeszüntetés is jöhet

cs3-szerkeszto

Trükkök százai: példátlan ferdítés Kapitány István gazdasági jelentése

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Szerencsés döntés volt az egész családtól, hogy még nem költöztünk ősi hazánkba vissza

cs3-szerkeszto

Mező Gábor: a sokszor már Kun Bélára emlékeztető Molnár Áron tulajdonképpen egy szelep

cs3-szerkeszto

Elkezdődik az iskola – és vele együtt a gyerekek címkézése?

cs3-szerkeszto

Sorban nyitják meg az aszály miatt a pénzcsapokat Európában, a magyar gazdák erre hiába várnak

cs3-szerkeszto

Ideje felkészülni, ez nagyon fog fájni: a 20 százalékos drágulás csak a kezdet – brutális ár és hiány fenyeget gázolajból

cs3-szerkeszto

Magyar Péterék döntése csődbe vitte az egyik legnagyobb építőipari vállalatot

cs3-szerkeszto

Eljárás indulhat az augusztus 20-i rendezvényekre kiírt tiszás pályázat miatt

cs3-szerkeszto