“
Az európai liberális diktatúra éppen soros percemberkéi egy évtizede tartják össztűz alatt Magyarországot. A kezdet kezdetén többek között az anarchista Daniel Cohn-Bendit beteges rikácsolása és az alamuszi Rui Tavares lapos pislogása fenekedett ránk. Miután ezek eltűntek a színről, abban reménykedtünk, hogy majdcsak elfogynak, hogy előbb-utóbb majdcsak belefáradnak és feladják az örökös háborúskodást. De nem! A férfiatlan férfiak után sorban jöttek a szemlátomást pszichoszomatikus tüneteiktől szabadulni kívánó férfias nők, Judith Sargentini szólóban, legutóbb pedig a LIBE bizottság tagjai már kvintettben és a személytelenség leple alatt.
Erről a felháborító és szűnni nem akaró hajtóvadászatról és okairól írt könyvet az Ausztria legnyugatibb tartományából, a Svájccal határos Vorarlbergből származó Elmar Forster, méghozzá az alcím tanúsága szerint „egy megrágalmazott és igazáért küzdő nemzet védelmében”. Az átfogó elemzés szerzője Innsbruckban és Nyugat-Berlinben végzett tanulmányai után hosszú ideig dolgozott Pozsonyban, Prágában, aztán Magyarországon, miközben nemcsak megismerte a kelet-közép-európai népeknek a nyugatiaktól merőben eltérő mentalitását, hanem avatott szakérője lett történelmüknek és kultúrájuknak is.
Széles körű történelmi és kulturális tájékozottsága különösen Magyarországra terjed ki, amihez hozzájárulhatott magyar felesége, a nálunk való otthonra találása és kis szőleje, amelynek terméséért jó gazdaként valószínűleg ugyanúgy aggódik, mint (a jelekből ítélve) fogadott hazája sorsáért. Ennek az aggodalomnak a jegyében már 2015-ben tiltakozott az illetékes diplomáciai és sajtófórumokon Werner Faymann Spiegel-interjúja ellen, amelyben az akkori baloldali osztrák kancellár Orbán Viktor menekültpolitikáját a holokauszthoz hasonlította.
Forster ugyanakkor természetesen megmaradt kívülálló idegennek, aki elfogulatlanságával világosabban látja az adott helyzetet, mint a benne élők. Mi például Tavarest, Cohn-Benditet, Sargentinit vagy a LIBE bizottságot szidjuk-szapuljuk előszeretettel a zaklatásainkért, ő azonban rádöbbent bennünket, hogy rossz sorrendben tettük fel a kérdést. Hiszen ezeket a figurákat az osztrák, a német és a többi nyugati választópolgár ruházta fel hatalommal, így végső soron ők küldték őket a nyakunkra. Az a nyárspolgárból lett választópolgár, aki különösen német nyelvterületen, a második világháború keserű tapasztalataival a háta mögött többé már nem tudja, de nem is akarja megkülönböztetni az anyagi jólétet és biztonságot az igazi szabadságtól.”
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
- Hirdetés -