Belföld

Már 400 ezernél többen csatlakoztak a Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! petícióhoz

Már több mint 400 ezren csatlakoztak a Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! petícióhoz – jelentette be Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

    Úgy vélte, ez annak tulajdonítható, hogy a választók emlékeznek arra, hogy Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, a Demokratikus Koalíció elnöke “egyszer kirabolta, egyszer tönkretette, egyszer pedig becsapta Magyarországot”.
    Elmondta azt is, hogy a petícióhoz október végéig lehet csatlakozni. Úgy fogalmazott, hogy továbbra is lehetőség lesz közterületeken aláírni a petíciót, de “most el is megyünk minden állampolgárhoz, bekopogtatunk hozzájuk, és megkérdezzük, egyetértenek-e velünk”.
    Hangoztatta azt is, hogy a baloldal “az előválasztásnak nevezett showműsor keretében” közel egy hónap alatt 160 ezer aláírást gyűjtött össze, jóval kevesebbet, mint a Fidesz-petíció szűk három hét alatt.
    Hollik István szerint Gyurcsány Ferenc többször is bizonyította, hogy nem a magyar nemzeti érdek vezérli, hanem a hatalom megragadása és az abban maradás. Kijelentette, hogy annak idején miniszterelnökként azt a baloldalt vezette, amely “folyamatosan adókat emelt, és úgy kezelt válságot, hogy megszorításokat vezetett be”. “2022 arról fog szólni, hogy ezt a politikát visszaengedjük-e a hatalomba, vagy sem” – szögezte le, rámutatva, hogy ma is Gyurcsány Ferenc a baloldal vezetője.
    A 2006-os eseményekkel kapcsolatban a Fidesz kommunikációs igazgatója azt mondta, hogy “ami 15 évvel ezelőtt történt, az menthetetlen, megmagyarázhatatlan és elfogadhatatlan”. Ezt a baloldali politikusok is tudják, csak éppen Gyurcsány Ferenc “bedarálta őket maga alá” – tette hozzá. Szerinte ezért “nem merik kimondani”, hogy Gyurcsány Ferenc “a múlt, amelyet nem szabad visszaengedni, hiszen Magyarország ma jó úton halad, (…) és azt kell mondanunk, hogy Magyarország további erősödésében, felemelkedésében a legnagyobb kockázatot ma Gyurcsány Ferenc jelenti”.
    A volt kormányfő Hollik István fogalmazása szerint kirabolta az országot, amikor a rendszerváltás után “kommunista elvtársaival az állami vagyont kiprivatizálták saját maguknak”. Kormányzása alatt tönkretette, “2010-ben államcsődhöz közeli helyzetbe juttatva hazánkat”, az őszödi beszédben pedig “bevallotta, hogy csalással nyertek választást, hiszen hazudtak a választóknak” – mondta Hollik István. Hozzátette: “ezek közül máshol egy is elég lenne ahhoz, hogy az illető eltűnjön a közéletből”.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szijjártó Péter: itt az ideje a magyar gazdaság újabb dimenzióváltásának

Szabó Viktor

Farkas Sándor: az állattartásnak meghatározó szerepe van és lesz is a mezőgazdaságban

Szabó Viktor

Szentesen és Csongrádon is ma kezdődik a május-júniusi érettségi vizsgaidőszak

Szabó Viktor

Orbán Viktor: Európa a tűzzel játszik, a béke és a háború határmezsgyéjén egyensúlyoz

Szabó Viktor

Vége a recessziónak, már nem stagnál a magyar gazdaság!

Szabó Viktor

Varga Mihály: a nyugdíjasok továbbra is számíthatnak Magyarország kormányára 

Szabó Viktor

Szijjártó Péter: Magyarország konzervatív és patrióta sziget egy szélsőségesen liberális tengerben

Szabó Viktor

Farkas Sándor: a kormány célja, hogy 2030-ra az ország területének 27 százaléka legyen erdős terület

Szabó Viktor

Gulyás Gergely: bízunk abban, hogy konzervatív fordulat lehet Európában és az Egyesült Államokban is 

Szabó Viktor