Vélemény

Békés Bence: Soros György pórázán a hazug norvég kormány

“A Soros György által alapított és fenntartott Open Society Foun­dations (OSF) adományozói szervezet munkatársaival éveken át szoros kapcsolatot ápoltam, ennek során szereztem benyomásokat a Norvég Civil Alap (NCA) hátteréről. 2009-ben ösztöndíjasként dolgoztam az OSF-nek, feladatom szerint támogatandó roma civil szerveződéseket kellett keresnem az országban, majd a 2011-ben tartott népszámlálást megelőző, általuk finanszírozott kampányt szerveztem, amelyben a nemzeti kisebbségeket buzdítottuk arra, hogy válaszoljanak a kérdőív nemzetiségekre vonatkozó kérdésére.
A munkáim megszűnte után sem szakadt meg a viszony az OSF munkatársaival, így 2012-ben az egyik vezető bürokratájuk mondta el nekem, hogy a norvég állam képviselői nem elégedettek az Ökotárs Alapítvány vezette konzorciummal, ezért erősen igyekeznek rábeszélni a budapesti OSF vezetését, hogy vállalják el az NCA pénzének elosztását. Mint később kiderült számomra, Soros már akkor javában készülődött a magyar kormánnyal való összecsapásra, ezért taktikai okokból elutasította, hogy formális módon hozzá legyen köthető a norvég pénzek feletti döntéshozatal. Neki az is megfelelt, hogy a tőle függő civil szervezetek konzorciuma teszi ezt meg, illetve az a norvégokkal lefektetett működési mód, amelyben a Soros által kijelölt „szakértőknek” döntő szavuk volt a programban. Így felelősségvállalás nélkül befolyásolhatta az NCA magyarországi támogatásait.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Hajnal Gyöngyi: Kisember a Vatikánban járt

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: a “mindenhez is értő” főnök a sportokba is bele pancsol

cs3-szerkeszto

Dornfeld László: Tényleg a bizarr lovasbotrányairól ismert tiszás miniszteri biztos, Dombovári Márk áll a brit királyi családot is érintő diplomáciai perpatvar mögött

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Ébresztő mag népe, míg nem lesz késő!

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Szerencsés döntés volt az egész családtól, hogy még nem költöztünk ősi hazánkba vissza

cs3-szerkeszto

Mező Gábor: a sokszor már Kun Bélára emlékeztető Molnár Áron tulajdonképpen egy szelep

cs3-szerkeszto

Olvasónk: Megvetetik velünk a “nyugat” áramát, vagy egyáltalán NEM LESZ ÁRAM

cs3-szerkeszto

Ábrahám Róbert: Alkotmányos puccs és lopakodó jakobinus diktatúra!

cs3-szerkeszto

Szentesi Zöldi László: a kormány hamarosan bajba kerül, a Fidesz-KDNP pedig néhány év múlva visszatérhet

cs3-szerkeszto