Vélemény

Hámori Tamás: No kérem!

Karácsony Gergely miniszterelnökjelölt a német Die Zeit hasábjain ismerte el, ők bizony átverik a szavazóikat. A baloldali összefogás támogatja és pártolja a menekültek befogadását, de “ezt nem tesszük fel egyetlen plakátra sem, mert ezzel nem lehet választást nyerni” közli Karácsony.

Dobrev Klára pedig folytatja a maszatolást. Miközben több mint tíz százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest a bérek, miközben a nyugdíjak értékkövetését garantálja (és, tanúja vagyok, teljesíti) a kormány, Klára asszony szerint mindenki rosszabbul él, és több százezer család “még nyaralni sem tud idén”. Tehát, be kell vezetni az eurót, és az “európai” minimálbért. Azt, hogy melyikre gondol, a németre vagy (hazabeszélve) a bolgárra, nem árulta el. Pedig nem mindegy. Mint ahogy azt sem mondják (nyilván mert azzal sem lehetne választást nyerni…) hogy az euro bevezetése önmagában picit sem növeli senki életszínvonalát. Tehát, folytatják a “bevált” módszert, hazudnak.

Szép napot!



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Stefan Sreit: az idegenek ott tanyáznak a téren és mindenkit zaklatnak

cs3_szerk2

Moderari: Tudománytalan fantasztikum

cs3_szerk2

Bugyi Eszter: Gyanús szórólapok a szentesi polgármester-választás idején

cs3_szerk2

Németh Balázs: Magyar Péternek egyre nagyobbakat kell hazudnia, hogy bekerüljön a hírekbe

cs3_szerk2

Moderari: Bezzeg Romániában!

cs3_szerk2

Gulyás Virág: van egy ordító, hangos kisebbség, amely mindig is uralta az online platformokat

cs3_szerk2

Olvasónk, Eszter: “Skacok kontra ERKÖLCS és JÓÍZLÉS”

kissferenc

Moderari: Nyugodj bele…

cs3_szerk2

Bognár Zsolt is lerántotta a leplet Kulja András szentesi hazugságairól

cs3_szerk2