Kék Hírek

Kamion és kisteherautó ütközött

Egy személy életét vesztette, míg egy ember súlyosan megsérült, amikor összeütközött egy kamion és egy kisteherautó Szolnok elkerülő szakaszán, a 4-es főúton.

Abony felől haladt a vasárut szállító kamion, amikor a felüljáró tetején áttért a szemközti sávba, ahol egy kisteherautóval ütközött. A baleset következtében a kistehergépkocsi vezetője életét vesztette, utasa pedig súlyosan megsérült, őt kórházba szállították. A balesetben a kamion sofőrje nem sérült meg, de a jármű üzemanyag tartálya kilyukadt. A helyszínre a szolnoki tűzoltók vonultak, akik áramtalanították a járműveket és a műszaki mentésben vettek részt. A rendőrök több órán át, teljes útlezárás mellett helyszíneltek.

Másfél hónappal ezelőtt szintén kamionbaleset volt ugyanitt, akkor mikrobusszal ütközött a kamion és többen életüket vesztették. Információnk szerint ezen felüljárón, rövid időn belül ez már a negyedik baleset, a kamionosok úthibára panaszkodnak, hogy az megdobja a közlekedő járműveket.

Fotók: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Horvátországban hétfőtől megkezdődött a fiatalok kötelező katonai kiképzése

cs3-szerkeszto

Kábítószer-kereskedői hálózatot számoltak fel a rendőrök – Szentesen is terítettek

cs3-szerkeszto

A háború elérte Európát is: Irán megtámadta a briteket!

cs3-szerkeszto

Kigyulladt egy kisteherautó Szentesen

cs3-szerkeszto

Egy nap alatt meglett az ellopott kerékpár Szentesen

cs3-szerkeszto

Gyors rendőri munka Szentesen: egy nap alatt előkerült az ellopott mobil Szentesen

cs3-szerkeszto

BREAKING! Országos körözést adott ki a rendőrség a szentesi szennyoldal egyik aktív közreműködője ellen!

cs3-szerkeszto

Rálőttek a polgármesterre, mentőhelikopter ment érte a hivatalhoz!

cs3-szerkeszto

Kigyulladt egy ház Csengelén, két város tűzoltói siettek a helyszínre

cs3-szerkeszto