Belföld

Folytatódik a klíma- és természetvédelmi akcióterv elektromos kerékpárok vásárlását segítő pályázata

Man is driving his new electro scooter

Az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését támogató pályázatnak már a nyolcadik fordulója nyílik meg július 5. és 9. között, a kormány eddig több mint 4,8 ezer elektromos kerékpár kedvezményes megvásárlásához járult hozzá csaknem 522 millió forinttal – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára vasárnap a tárca MTI-nek küldött közleményében.

    Schanda Tamást idézve azt írták: a kormánynak “a teremtett világ védelme nemcsak egy jelszó, hanem valódi küldetés”, ezért is alkották meg és hajtják végre a klíma- és természetvédelmi akciótervet, amelynek fontos része a közlekedés zöldítése. A tiszta Magyarországért egyebek mellett a környezetkímélő járművek megvásárlásában is támogatják a magyar embereket.
    Az 1 milliárd forintos keretösszegű pályázat következő szakasza július 5-én, reggel 8 órakor nyílik meg. A támogatás maximális mértéke a vételár 50 százaléka, pedálszenzoros kerékpárok esetében legfeljebb 90 ezer forint, nyomatékszenzoros kerékpároknál pedig legfeljebb 150 ezer forint.
    A pályázat részleteiről az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. honlapján (ifka.hu) érhető el bővebb tájékoztatás.
    A dokumentumokat ebben a fordulóban július 9-én éjfélig lehet benyújtani – olvasható a közleményben.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Épül a tiszás önkény: a Legfőbb Ügyészség szerint is jogsértő volt a Fidesz szervereinek lefoglalása

cs3-szerkeszto

Leköszön a vármegyei agrárkamara elnöke – törvénymódosítás miatt távozik Szél István

cs3-szerkeszto

Több vízügyi fejlesztésre sem adott zöld lámpát a pénzügyminiszter, több milliárdos egészségügyi tételre is nemet mondott

cs3-szerkeszto

Ezüstérmes lett az Ugrai Pannával felálló 4×200-as női gyorsváltó

cs3-szerkeszto

Egész héten meleg, napos idő várható

cs3-szerkeszto

Teljesen kiborultak az emberek Baka András jelölésétől, szerintük Magyar Péter átverte őket

cs3-szerkeszto

Bod Péter Ákos: Itt az idő a rezsicsökkentés kivezetésére

cs3-szerkeszto

Kiszámolták, hogy eddig hány milliárd forintot égetett el Magyarország a Paksi Atomerőmű leállása miatt: erre biztosan nem lesz büszke Kapitány István

cs3-szerkeszto

Amiről Magyar Péter hallgat: Sokszorosan drágábban jön az áram?

cs3-szerkeszto