Szentes

Közép- és felsőfokú képzések indulnak Szentesen

A Koszta József Múzeum Szentesen a Színház és Film Intézettel együttműködésben (SZFI) idén ősztől közép- és felsőfokú képzéseket indít szentesi, valamint dél-alföldi hallgatóknak.

Az oktatásról valamint az együttműködés részleteiről szándéknyilatkozatot írt alá szerdán a Színház és Film Intézet a szentesi Koszta József Múzeummal. A tervek szerint először csak hat-nyolc szakmában indulnának el a képzések, a teljes rendszer kialakítása pedig két-három év alatt várható.

Az elméleti oktatás bázisa a szentesi közgyűjtemény lesz. A diákok idén augusztus 15-től jelentkezhetnek, a nagyobb részt államilag finanszírozott képzések pedig már október 1-jén indulhatnak..

Az SZFI jelenleg száztíz különféle képzést kínál fővárosi központjában, kezdésnek ebből 8-10 szakot indítanak el Szentesen, az érdeklődéshez alakítva a kínálatot. Úgy véli, hatalmas a kulturális szféra utánpótlásigénye, a színházi és filmes terület igényli a magasan képzett szakembereket. Ugyanakkor a legjobbakra számítanak. A kiscsoportos osztályokba sikeres felvételivel csatlakozhatnak a diákok. Az érettségizettek az emelt középszintű, a diplomások pedig az egyetemi szintű osztályokhoz.

Hatalmas lehetőség és esély ez Szentes városának, hiszen így akár a Dél-alföld kulturális fővárosa is lehet a későbbiekben.

Kiemelt kép: Szentesi Gyors



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Öt percig tartott a menekülés – villámgyorsan elfogták a szentesi betörőt

cs3-szerkeszto

A Körhinta című film színpadi adaptációját mutatja be a szentesi Tóth József Színház

cs3-szerkeszto

Nyílt napot tartanak a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence barátja kezdeményezhette a brit királyi udvarban található magyar lovak hazahozatalát

cs3-szerkeszto

Erasmus+ a Szentesi Deákban: 25 diák utazhat Görögországba  

cs3-szerkeszto

Milliárdos fejlesztéseket köszönhetünk a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzatnak

cs3-szerkeszto

Aludj el szépen, kis Bencus – olvasói mese a képviselőről, aki minden létező forrást elbukott

cs3-szerkeszto

Modern technológiákkal készül a tanévre a szentesi Zsoldos iskola

cs3-szerkeszto

Újabb csúfos kudarc: a saját programjukból sem tudott forrásokat kilobbizni Bárkányi Bence

cs3-szerkeszto