Belföld

Több milliárd forintot biztosít a kormány a tehetségek támogatására

Happy schoolboy showing his robot, pointing with finger

Megnyílt a pályázati lehetőség a Nemzeti Tehetség program ösztöndíjaira – jelentette be Novák Katalin. A felhívásra magánszemélyek mellett többek között tehetségsegítő szervezetek, szakkollégiumok, hazai és határon túli oktatási intézmények is jelentkezhetnek.

Összesen kétmilliárd forintnyi támogatásra lehet pályázni a Nemzeti tehetség program 2021–2022-es tanévre szóló nyílt pályázatainak keretében, köztük a népszerű Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjra – írta közleményében a családokért felelős tárca nélküli miniszter. Novák Katalin felhívta figyelmet arra, hogy a kormány számára kiemelt nemzeti ügy a tehetségek támogatása.

– A Nemzeti tehetség program pályázatainak keretében 2009 és 2020 között több mint 15 ezer projekt esetében született támogatói döntés, a megítélt támogatások összege meghaladta a 24 milliárd forintot

– jelezte a miniszter. Hozzátette: 2021-ben mintegy 3,6 milliárd forint jut a Nemzeti tehetség program megvalósítására, évente 300-350 ezer tehetséges fiatal vehet részt a tehetsége kibontakoztatását segítő programban.

– A most kétmilliárd forint keretösszeggel meghirdetett pályázatokra magánszemélyek, tehetségsegítő szervezetek, szakkollégiumok, hazai és határon túli oktatási intézmények, valamint a tehetségeket támogató projekteket megvalósító szervezetek pályázhatnak

az óvodai tehetségkibontakoztató programoktól egészen az Országos Tudományos Diákköri Konferenciáig – mutatott rá.

Novák Katalin bejelentése szerint a szervezeteknek a meghirdetett felhívások között megtalálható a tanulmányi és művészeti versenyek szervezésére igénybe vehető forrás, ugyanakkor olyan felhívás is, amellyel nemzetközi versenyeken részt vevő fiatalok juthatnak támogatáshoz.

– Pályázni lehet egyebek mellett a természettudományos és digitális kompetenciák fejlesztésére, anyanyelvi programokra; művész- és sporttehetségeket, valamint fogyatékossággal élő vagy szociokulturálisan hátrányos helyzetű fiatalokat segítő programok megvalósítására is

– szögezte le. Arról is beszélt, hogy a közvetlenül nyújtott támogatási forma a pályázók körében kiemelkedően népszerű a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj, amely 2015 óta biztosít lehetőséget arra, hogy a tehetséges magyar fiatalok ösztöndíjtámogatásban részesüljenek. – Eddig több mint 3700 kiemelkedően tehetséges fiatal részesülhetett ösztöndíjban. A pályázók az ösztöndíjat tehetségük fejlesztésére fordíthatják: például külföldi, személyre szabott egyéni képzésen vehetnek részt vagy a fejlődésükhöz szükséges eszközöket vásárolhatnak – tette hozzá a miniszter. Megjegyezte: a most megjelent 11 felhívás megtalálható a www.emet.gov.hu weboldalon, valamint a pályázatok benyújtásának határideje június 30., illetve egyes pályázatok esetében július 31.

magyarnemzet.hu

A kiemelt kép illusztráció/Envato Elements



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Így már érthető a Tisza adóemelési terve: „Laci bácsi az első tiszás!”

cs3-szerkeszto

Kapu Tibort választotta a közmédia az Év Emberének 2025-ben

cs3-szerkeszto

Idén is előrehozottan, karácsony előtt érkeznek a családtámogatási ellátások

cs3-szerkeszto

Tuzson Bence a Cs3.hu-nak: A gyerekeink, az unokáink nem mehetnek háborúba! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Jónak lenni jó! – Orbán Viktor: a DPK-s termékekből eddig 50 millió forint gyűlt össze

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: pedofil bűncselekmények miatt 2010 előtt 80 ember volt börtönben, ma több mint 700

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: ha nincs Fidesz, nincs parti

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: a közvetlen háborús veszélyt sikerült elhárítani + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Hatalmas magyar siker az EU-csúcson, Orbán Viktor szerint az orosz vagyon felhasználása belerántott volna bennünket egy háborúba

cs3-szerkeszto