Belföld

Ismét lehet pályázni a kis falvak vállalkozásainak újraindulását segítő támogatásra

Technician in the factory

A hónap végéig ismét megnyílt a lehetőség pályázatok beadására a Magyar falu vállalkozás-újraindítási programban; a szabad vállalkozási zónákban vagy az ötezer lakos alatti településeken működő mikrovállalkozások összesen 25 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak május 31-ig.

    Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) tárca közleményében Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos kifejtette: a Magyar falu programmal összhangban nyílt új pályázati lehetőségnek köszönhetően a kistelepüléseken élő lakosság egyre szélesebb körét tudják támogatni. Kiemelt cél, hogy minden falusi ember életminősége javuljon, ennek érdekében a harmadik éve tartó Magyar falu program eddig tisztán hazai forrásból gazdálkodó 600 milliárd forintos költségvetése most először európai uniós forrásokkal is kiegészül – közölte.
    A program több szempontból is rendkívüli jelentőségű, mert a legkisebb hazai településeken működő kisvállalkozások pályázhatnak 2-10 millió forint közötti támogatásra, közülük már eddig is sokan érdeklődtek a lehetőség iránt – hangsúlyozta a közlemény szerint György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár. Hozzátette, a kormány célja, hogy a magyar vállalkozásokat megerősítve indítsa újra a gazdaságot.
    A támogatás vissza nem térítendő, intenzitása maximum 70 százalék, vagyis minden 100 forint beruházásnál 70 forintot átvállal az állam. A lehívható előleg mértéke 25 százalék.
    A támogatható tevékenységek körét a mikrovállalkozások igényei szerint határozták meg, a támogatás új eszközök, gépek beszerzésére, valamint ingatlanberuházás megvalósítására, például üzletek vagy műhelyek építésére, bővítésére, korszerűsítésére és átalakítására fordítható.
    Részlegesen támogatható a munkavégzéshez szükséges feltételek megteremtése, valamint gyártási licenc és know-how, illetve immateriális javak beszerzése, valamint az információs technológia fejlesztése is. A magyar vállalkozások megerősödésének egyik záloga a tanulás, ezért részlegesen elszámolható képzés igénybevétele is. Emellett a pályázatban szintén részlegesen elszámolható bérköltség, valamint a projekt-előkészítés és projektmenedzsment tevékenység is.
    A pályázó vállalkozásoknak minimum 1 lezárt üzleti évvel kell rendelkezniük és állományi létszámuk minimum 1 fő lehet.
    A támogatási kérelmek benyújtására május 25-én 9 órától május 31-én 10 óra 00 percig van lehetőség. A további részleteket a felhívás tartalmazza, amely a palyazat.gov.hu oldalon érhető el.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szabó István: Magyarország energiabiztonsága nem képezheti vita tárgyát!

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: ha lesz olcsó energia, akkor talpon marad az európai autóipar

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor nyílt levelet írt Zelenszkijnek: azonnali lépést követel a Barátság kőolajvezeték ügyében

cs3-szerkeszto

Rendkívüli bejelentés: elrendelték a magyarországi kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Egy újabb álhír megcáfolva: nem halt meg a volt SzVsz vezető!

cs3-szerkeszto

Simicskó István Szentesen: a biztonság az elsődleges szempont!

cs3-szerkeszto

Szabó István: Mi már a kezdetektől a béke pártján állunk, és nem engedjük, hogy belerángassák Magyarországot a vérontásba! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: amíg nem jön az olaj, nincs pénz Ukrajnának

cs3-szerkeszto

Magyarország helyett Ukrajnát éltette a Tisza és a Momentum

cs3-szerkeszto