Belföld

Jövő kedden kezdődik az óvodai beiratkozás, az általános iskolákba április 16-ig lehet jelentkezni

Back to school

Jövő kedden kezdődik az óvodai beiratkozás, amely május 20-ig tart – tudatta az Oktatási Hivatal (OH) az MTI-hez eljuttatott közleményében. Az általános iskolai beiratkozás már tart országszerte, erre péntekig van lehetőség.

    Az Oktatási Hivatal keddi tájékoztatása szerint minden gyermeknek, aki augusztus 31-ig betölti a harmadik életévét, szeptembertől legalább napi négy órában óvodai nevelésben kell részesülnie, hogy időben elkezdődhessen a gyermekek közösségbe szoktatása és felkészítése a majdani iskolakezdésre. A felvételt a szülőnek, gondviselőnek kell kérelmeznie. Az Oktatási Hivatal levélben hívta fel az érintett szülők, gondviselők figyelmét a határidőkre, tudnivalókra.
    A kötelező felvételt biztosító óvodák listája és a körzethatárok elérhetők az OH honlapján. Az adott településen a beiratkozás módjáról és pontos idejéről az óvoda, illetve az önkormányzat ad tájékoztatást, a járványügyi veszélyhelyzetre tekintettel idén elektronikus ügyintézésre is van lehetőség.
    Az óvodakezdés halasztását május 25-éig kérelmezhetik a szülők a területileg illetékes járási hivatalnál. Ha családi körülményei, sajátos helyzete indokolja, a gyermek egy évig (annak az évnek augusztus 31-éig, amelyben negyedik évét betölti) menthető fel az óvodai foglalkozások alól – közölték.
    A bölcsődék legkésőbb április 15-éig jelzik az OH-nak, ha az óvodaköteles korba lépő gyermek – a jogszabályban meghatározott esetben – további egy évig bölcsődei ellátásban vesz részt. Javasolt, hogy a szülők feltétlenül egyeztessenek a bölcsődével. Nem kell beiratkozni az óvodába akkor sem, ha a gyermek a kötelező óvodai nevelést a területileg illetékes pedagógiai szakszolgálattal jogviszonyban, korai fejlesztés és gondozás keretében teljesíti.
    Ha a gyermek óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, azt a szülőnek be kell jelentenie a hivatalnak. A bejelentéshez használható űrlap elérhető az OH honlapján, és elküldhető ügyfélkapus hitelesítéssel elektronikusan, vagy postán az Oktatási Hivatal, köznevelési nyilvántartási főosztály, 1363 Budapest, Pf. 19. címre.
    A tanköteles gyermekek online iskolai beiratkozása már tart, arra április 10-től április 16-án éjfélig van mód a KRÉTA rendszerben: https://eugyintezes.e-kreta.hu/kezdolap.
    Az Oktatási Hivatal a koronavírusjárvány miatt javasolja az elektronikus ügyintézést, ám akik ezzel a lehetőséggel nem tudnak élni, április 15-én és 16-án személyesen is beírathatják gyermeküket a körzetes vagy az általuk választott általános iskolába – a járványügyi veszélyhelyzetben előírt szigorú óvintézkedések betartásával.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szijjártó Péter: itt az ideje a magyar gazdaság újabb dimenzióváltásának

Szabó Viktor

Farkas Sándor: az állattartásnak meghatározó szerepe van és lesz is a mezőgazdaságban

Szabó Viktor

Szentesen és Csongrádon is ma kezdődik a május-júniusi érettségi vizsgaidőszak

Szabó Viktor

Orbán Viktor: Európa a tűzzel játszik, a béke és a háború határmezsgyéjén egyensúlyoz

Szabó Viktor

Vége a recessziónak, már nem stagnál a magyar gazdaság!

Szabó Viktor

Varga Mihály: a nyugdíjasok továbbra is számíthatnak Magyarország kormányára 

Szabó Viktor

Szijjártó Péter: Magyarország konzervatív és patrióta sziget egy szélsőségesen liberális tengerben

Szabó Viktor

Farkas Sándor: a kormány célja, hogy 2030-ra az ország területének 27 százaléka legyen erdős terület

Szabó Viktor

Gulyás Gergely: bízunk abban, hogy konzervatív fordulat lehet Európában és az Egyesült Államokban is 

Szabó Viktor