Belföld Koronavírus

Megjelent a védelmi intézkedések első feloldásáról szóló jogszabály

Megjelent a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának első fokozatáról szóló jogszabály kedden a Magyar Közlönyben.

    Pintér Sándor belügyminiszter határozatában megállapította, hogy április 6-án, kedden beadták a 2,5 milliomodik koronavírus elleni védőoltást, amely a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldása első fokozatának feltétele volt. Így a feloldásokról szóló rendelet április 7-én, szerdán hatályba lép.
    A Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) hétfőn a kormány honlapján közölte, hogy Pintér Sándor belügyminiszternek határozatban kell megállapítania, hogy megtörtént a 2,5 milliomodik oltás. Ezt követően a 144/2021-es kormányrendelet értelmében a következő intézkedések lépnek életbe:
    A kijárási tilalom az este 10 óra és reggel 5 óra közötti időszakra módosul.
    Az üzletek reggel 5 óra és este 9.30 között lehetnek nyitva.
    Az üzletek, köztük a március 8. óta zárva tartó üzletek újfajta, négyzetméter alapú szabályok mentén ugyan, de nyitva lehetnek. Átlagosan 10 négyzetméterenként egy vásárló lehet az üzletben az új szabályozás szerint.
    A szolgáltatásokkal kapcsolatos ideiglenes védelmi intézkedések megszűnnek, így kinyithatnak a fodrászatok, kozmetikák és más szolgáltatók.
    A vendéglátóhelyiségek ugyanakkor továbbra sem nyithatnak ki normál üzemben, csak az ott dolgozók tartózkodhatnak ezekben az egységekben. Csak az elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása érdekében, az ehhez szükséges időtartamig mehetnek be az éttermekbe a vendégek.
    A szállodák továbbra sem fogadhatnak vendégeket.
    A pedagógusok oltását követően, az iskolák és óvodák április 19-én indulnak újra – tették hozzá a hétfői közleményben.

bkdi \ ppd \ kvs

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Újabb szarvasmarhatelepen igazolták a ragadós száj- és körömfájás vírusát

cs3_szerk2

Amerikai külügyminisztérium: az Egyesült Államok külpolitikai érdekeivel ellentétes volt a Rogán Antal elleni korábbi szankciós intézkedés

cs3_szerk2

Orbán Viktor: Brüsszel és a Tisza Párt azon dolgoznak együttes erővel, hogy Magyarország sikertelen ország legyen

cs3_szerk2

Kocsis Máté: petíció indul, hogy “az árulók tűnjenek el a közéletből!”

cs3_szerk2

Orbán Viktor: a Tisza párt és Brüsszel összeesküdött a magyarok ellen

cs3_szerk2

Sokan várták ezt a bejelentést: folytatódnak az árletörések! + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Azzal büszkélkedik a Tisza, hogy egyelőre megakadályozták a kórházak, közszolgáltatások, szociális szolgáltatások fejlesztését

cs3_szerk2

Színes egyéniség: szivárványos zászló alatt vonult Varga Ferenc

cs3_szerk2

Hét éve ilyenkor már kígyóztak a kígyók + VIDEÓ!

cs3_szerk2