Belföld

A romániai forradalom relikviájával bővült a hódmezővásárhelyi Emlékpont kiállítása

A romániai forradalom egyetlen magyarországi áldozata, Tóth Sándor segélyszállító teherautójával bővült a hódmezővásárhelyi Emlékpont kiállítása – tájékoztatta a közgyűjtemény az MTI-t.

    A hatvanas évek végétől Kelet-Közép-Európa országaiban meghatározó volt a csehszlovák Avia-gyár könnyű teherautója, amelyből sok ezer – szinte kizárólag kék színű és sárga ponyvás – rótta a magyar utakat és szállította az árukat. Ezt a típust is a szocialista blokk többi “emblematikus” járművéhez hasonlóan nyugati licenc – a francia Saviem tervei – alapján gyártották. Egy Avia A31-es, alig egyéves teherkocsival dolgozott tehertaxisként a rendszerváltozás évében a hódmezővásárhelyi, háromgyermekes Tóth Sándor. A 44 esztendősen elhunyt sofőr járműve most került az Emlékpont gyűjteményébe.
    1989 végén Romániában az elviselhetetlen létviszonyokat teremtő Ceauşescu-diktatúra ellen kitört forradalom hírére Magyarország-szerte, így Hódmezővásárhelyen is szolidaritási tüntetést és gyűjtést szerveztek a temesváriak megsegítésére. A december 22-i, a Magyar Demokrata Fórum által szervezett gyűlésen több ezren vettek részt a Kossuth téren, ahol – a szemtanúk elmondása szerint – a dobozban összegyűjtött pénzből azonnal élelmiszert vásároltak az akkori Pesti Csemege főtéri üzletében és azt azonnal el kívánták juttatni Temesvárra.
    Az ott jelenlévő gépkocsivezetők közül Tóth Sándorra esett a választás, hogy teherautójával a segélyszállítmányt – és a bánáti várost testvérvárossá fogadó nyilatkozatot Ágoston Lajossal együtt – Romániába vigye. Aradot elhagyva azonban visszafordították őket, és a helyi kórházhoz kellett volna beállniuk. Míg Ágoston gyalog indult el, addig Tóth Sándor a város felé kanyarodott. A fegyveres harcok sebesültjeit és áldozatait folyamatosan szállították be az aradi kórházba – mondta el az Emlékpontnak egy interjújában Ágoston Lajos (1945-2019), akire hajnalban az a szomorú feladat várt, hogy azonosítsa a nyaki ütőér-találatot kapott Tóth Sándor holttestét.
    A vásárhelyi gépkocsivezető teherautóját az aradi Maros-híd felhajtójánál találták meg három golyónyommal – ezekből az egyik volt a szélvédőn áthatolt halálos lövés -, de érintetlen rakománnyal. A járművet még aznap hazahozták Vásárhelyre, mementóként kiállítva a Kossuth téren, majd 1990. január 3-án ezen szállították Tóth Sándor koporsóját ravatalától sírjáig. Tóth Sándor emlékezete testvérvárossá kapcsolta Aradot és Hódmezővásárhelyt.
    A Vincze Gyula teherfuvarozó-vállalkozó által felújított és felajánlott Avia teherautó a kommunista diktatúra évtizedeit bemutató kiállítóhely Lehel utcai udvarára került, ahol már korábban kihelyezett molinókkal szabadtéri emlékhely létesült. A romániai forradalom egyetlen magyarországi áldozatának emlékét a nevét viselő utca, valamint a Zrínyi utcai parókiaudvaron álló kopjafa mellett immár az Emlékpontban kiállított teherkocsija is őrzi Hódmezővásárhelyen.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor: Ha nem indul be a gazdasági kormányzás, bekövetkezhet Magyarország ötödik kifosztása. Nekünk a szabadság széles koalícióját kell felépítenünk

cs3-szerkeszto

Már leállt a gázolaj-értékesítés több magyar benzinkúton – Bajba kerültek a független kutak

cs3-szerkeszto

Az Alkotmánybírósághoz fordultak a Fidesz és a KDNP képviselői a 17. alkotmánymódosítás miatt

cs3-szerkeszto

Több mint százezer hallgató kezdheti meg felsőoktatási tanulmányait ősszel

cs3-szerkeszto

Drogtesztet a politikusoknak! – petíció indult a tiszta közszféráért

cs3-szerkeszto

Szerdától tovább drágulnak az üzemanyagok

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Olyan helyzetben vagyunk, mint a Kádár-rendszer utolsó éveiben

cs3-szerkeszto

Egy hónap se kellett a Tisza hatalmas kudarcához: ma áttörte az üzemanyagár a védett szintet

cs3-szerkeszto

Magyarország destabilizációjára figyelmeztet Schiffer András

cs3-szerkeszto