Csongrád Szentes

Lecsaptak a csongrádi drogbandára

Kábítószer-kereskedelem miatt indult eljárás hat férfi és két nő ellen. A gyanú szerint Csongrádon, Szentesen és Hódmezővásárhelyen is árulták a kristály nevű szert.

A rendőrök 2021. március 2-án és 3-án vették őrizetbe a gyanúsítottakat. Egyikük, élettársával Szentesen árulta a szintetikus drogot, amit csongrádi ismerőse vett át tőle, aki feleségével, otthonában kiadagolta és a fogyasztóknak adta azt tovább. A csongrádi férfit két ismerőse is segítette a munkában, de ő tartotta a kapcsolatot azzal a két dílerrel is, akik Hódmezővásárhelyen kínálták az árut. 


A Hódmezővásárhelyi- és a Csongrádi Rendőrkapitányság nyomozói, a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztályának munkatársaival közösen elfogták és előállították a csoport tagjait. A rendőrök a feltételezett elkövetők otthonaiban tartott kutatás során nagyobb mennyiségű készpénzt és több százezer forint értékű kábítószert foglaltak le.
A 21, 23, 29, 34, 48 és 51 éves férfiak, illetve a 35 és 54 éves nők ellen – őrizetbe vételük mellett – kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Forrás: Police.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A szeretet mindent megváltoztat – Jézus megszületett – Beszélgetés Zsadányi József plébánossal

cs3-szerkeszto

A csongrádi Alföld Néptáncegyüttes karácsonyi gálaműsora ismét elvarázsolta a közönséget

cs3-szerkeszto

Közel 200 adag meleg étellel várták a csongrádiakat a Városunk Megújulásáért Egyesület karácsonyi főzésén

cs3-szerkeszto

Ünnepi ügyeleti rend Szentesen: csak sürgősségi ellátás érhető el

cs3-szerkeszto

Szabó István: Nem az ajándék a lényeg, hanem hogy együtt legyünk + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Elbúcsúztak a szentesi Boros meghatározó munkatársától

cs3-szerkeszto

Adományokkal segítette a szentesi és a csongrádi mentőállomás munkáját a Hunor Coop

cs3-szerkeszto

Karácsonyi üdvözlet határok nélkül a szentesi Zsoldosban

cs3-szerkeszto

Fehér Csaba: Karácsony a kegyelem ünnepe, annak az örömhíre, hogy nem kell keresnünk Istent, hanem Ő hajol le hozzánk a Fiúban

cs3-szerkeszto