Belföld Koronavírus

Beoltották Orbán Viktort a kínai vakcinával

Beoltották a kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinájával Orbán Viktor miniszterelnököt. Az erről készült fényképeket a kormányfő Facebook-oldalára tették fel vasárnap délelőtt.

    Orbán Viktor a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ oltópontján kapta meg az oltást.
    Müller Cecília országos tisztifőorvos szombaton az MTI-nek azt mondta, hogy az oltást külön javasolta Orbán Viktor miniszterelnöknek is. Fontosnak nevezte, hogy a kormányfő példát mutasson a lakosságnak, így minél többen éljenek az oltás felvételének lehetőségével, érkezzenek azok bárhonnan is. Emellett a kormány és az operatív törzs tagjainak beoltását is fontosnak tartja. Az oltások ugyanis reményt adnak arra, hogy kevés áldozattal záruljon a harmadik hullám, és véget érjen a pandémia – jelentette ki.
    Pénteken Áder János köztársasági elnöki is megkapta a Sinopharm-vakcinát. Az államfő az oltás után nyilatkozva arra kérte minden honfitársát, hogy aki még nem tette meg, regisztráljon a védőoltásra minél hamarabb. Aki pedig lehetőséget kap, hogy bármilyen, a magyar hatóságok, a magyar szakemberek által jóváhagyott vakcinával megkapja az első, majd a második oltását, azt tegye meg.

MTI

Fotó: Facebook/Orbán Viktor



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor: az első csatát megnyertük, a második április 12-én lesz

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: csak nemzeti egységgel lehet kimaradni a háborúból, újítsuk meg a április 12-én a háborúellenes szövetségünket

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: a tiszások elhitték, hogy Magyarországon lehet ukránbarát politikával választást nyerni

cs3-szerkeszto

Kettős x-eléssel, tömeges választási jogsértésre buzdítva terjesztenek álhírt a tiszások

cs3-szerkeszto

Koncz Zsófia: a választások tétje a magyar családok számára a legnagyobb

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: a kormány “teljes szívvel áll Magyarország mellett”

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: vállalom, hogy ilyen felfordult világban is megőrizzük Magyarországot a biztonság és a nyugalom szigetének

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: el a kezekkel a magyarok szabadságától!

cs3-szerkeszto

Választás 2026 – Öt pártlista lehet az országgyűlési választáson

cs3-szerkeszto