Belföld

Célegyenesben az Orosháza és Szentes közötti út felújítása – Tavasszal indulhat a munka

along in the road

A 4405 és 4406 jelű (Szentes–Derekegyház–Nagymágocs–Orosháza) utakat, valamint a 4447-es jelű utat (a Szentesi úti körforgalomtól a 47-es főút csatlakozásáig) mintegy 800 méteren érintő fejlesztés kiemelt fontosságú az orosháziak és a város gazdasága számára.

– Nagyságrenddel javul a térség közlekedési infrastruktúrája ezzel a régóta várt beruházással. Újabb kapuk nyílnak Orosháza gazdasága előtt, az itt élők pedig gyorsabban, biztonságosabban, kényelmesebben juthatnak el úti céljukhoz – hangsúlyozta a fejlesztés jelentőségét Dávid Zoltán polgármester hozzátéve, az útfelújítás érezhető javulást hoz majd magával.
A projekt keretében szélesítik az útpályát, majd megerősítik az útburkolatot, így újra közlekedhetnek az úton a 7,5 tonna feletti járművek, valamint megújul az Orosháza belterületén található körforgalom is. A projekthez kapcsolódik kerékpárút-építés is. Azt, hogy a kormány biztosítja a szükséges forrásokat a Szentes és Orosháza közötti útszakasz felújítására, korábban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be orosházi látogatása során. Országos szinten egyébként idén a tervek szerint mintegy 1000 kilométernyi útszakasz felújítása valósul meg, a több mint 350 projektre 190 milliárd forintot fordítanak.  

Forrás: oroscafe.hu, Kiemelt Kép: Envato elements



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Az olasz kultúrát és történelmet bemutató műsorral megkezdődött a téli olimpia

cs3-szerkeszto

Szél, fagy, száraz bőr: ezért igényel több figyelmet az arcbőr télen + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Donald Trump maradéktalan támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnöki újraválasztását

cs3-szerkeszto

Nagy pofont kaptak Vargáék, a kutya sem támogatja őket

cs3-szerkeszto

Péntektől kézbesítik a februári dupla és a 14. havi nyugdíj első negyedét

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: A kényszersorozásban részt vevő ukránokat haladéktalanul kiutasítjuk!

cs3-szerkeszto

Kitálalt a volt tiszás munkacsoport-vezető: a Tisza Párt mást mond a választóknak, mint amit valójában tervez

cs3-szerkeszto

A görögök legyőzésével döntős a magyar válogatott

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: ha a Tisza nyer, akkor a brüsszeli tervek mind szabad utat kapnak

cs3-szerkeszto