Belföld

A hermelin lett az év emlőse

A hermelint választotta 2021-ben az év emlősének a Vadonleső program, amelyet az Agrárminisztérium (AM) és a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. működtet a Magyar Természettudományi Múzeum közreműködésével.

    Az AM szombati közleménye szerint a Vadonleső program önkéntesek bevonásával 18 védett növény- és állatfaj elterjedési és veszélyeztetettségi adatai gyűjti 2009 óta. Hét éve indították útjára az “év emlőse” kezdeményezést, amelynek keretében egész éves eseménysorozattal hívják fel a figyelmet az adott védett vagy fokozottan védett emlősfaj fontosságára, jellemzőire.
    A hermelinről azt írták, hogy állatkertekben, bemutatóhelyeken nem sűrűn lehet találkozni vele, a természetben is meglehetősen ritka, kerüli a településeket és elsősorban szürkület után, éjszaka aktív.
    “A hermelin a rejtőzködés nagymestere: a nyári – hátán barna, hasán világos – bundáját havas teleken szinte teljes testén hófehérre cseréli, csak a farka vége marad még ekkor is fekete. Mivel az éghajlatváltozás miatt a havas telek egyre ritkábbak és rövidebbek, a téli bundás hermelin megjelenése mára lassan a fehér holló ritkaságával vetekszik” – közölték.
    Hozzátették, hogy a hermelin kedveli a facsoportokkal tarkított, lehetőleg vízközeli gyepes, füves helyeket, olykor mezőgazdasági művelés alatt álló területeket. Olyan élőhelyfoltokban tud fennmaradni, ahol a művelés nem intenzív: a rágcsáló- és rovarirtó szerekkel, műtrágyával és talajjavító kemikáliákkal erősen kezelt területek alkalmatlanok számára.
    Az egész éven át tartó rendezvénysorozat keretében az év emlőséről szóló tudományos és népszerűsítő programokat szerveznek, gyermekeknek és fiataloknak szóló pályázatok hirdetnek meg. Az elmúlt években mintegy tízezer pályamunka – versillusztráció, képregény, videóklip, mese, vers – érkezett különböző korosztályú gyerekektől a Vadonleső program pályázataira – áll a közleményben.

MTI

Kiemelt kép: wikipédia



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor: amíg nem jön az olaj, nincs pénz Ukrajnának

cs3-szerkeszto

Magyarország helyett Ukrajnát éltette a Tisza és a Momentum

cs3-szerkeszto

Ukrajna megtámadta a Barátság kőolajvezetéket Oroszországban, veszélybe került a magyar energiaellátás + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: nem mehet semmilyen hadikölcsön Ukrajnába, amíg az olajszállításokat nem indítják újra Magyarországra

cs3-szerkeszto

A hivatalos adatok szerint feleannyi ajánlása sincs a Tiszának, mint amennyit Magyar Péter mondott

cs3-szerkeszto

Kapu Tibor átvette a Közmédia Év Embere Díját

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: minden választókerületben összegyűjtötte a Fidesz az induláshoz szükséges ajánlásokat

cs3-szerkeszto

Szijjártó Péter: Magyarország blokkolja az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hadikölcsönt + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

A kormány május végéig meghosszabbította az árréscsökkentésre vonatkozó szabályokat

cs3-szerkeszto