Kék Hírek Mindszent

Súlyos baleset Mindszent határában

Súlyosan megsérült az a férfi, aki autójával fának csapódott Mindszent és Szegvár között. A Fordos Szegvár irányából tartott Mindszent felé, amikor egy balra ívelő kanyarban eddig tisztázatlan körülmények között megcsúszott, letért az útról és egy fának csapódott, majd ennek következtében beszorult a járművébe.
Több mentőegység is érkezett a helyszínre, többek között a vásárhelyi  és szentesi hivatásos valamint a mindszenti önkéntes tűzoltók, akik a sérültet a járműből feszítővágó berendezés segítségével kiemelték, majd átadták a mentőknek.

A baleset helyszínén teljes útzár volt érvényben.
A pontos körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Fotók: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Egy nap alatt két kerékpárt is ellopott egy férfi Csongrádon

cs3_szerk2

Vasúti balesetet okozott, most vádat emeltek ellene

cs3_szerk2

Egy hónap alatt hat bűncselekményt követett el egy csongrádi férfi

cs3_szerk2

Szent István-napi Csongrád-Csanád Vármegyei Vadásznap a mindszenti strandon

cs3_szerk2

Kutyás családi nap lesz Mindszenten

cs3_szerk2

Halálos motorbaleset történt Pusztaszer közelében – vádat emeltek az autós ellen

cs3_szerk2

Tűz volt egy szeméttelepen Felgyő és Tömörkény között

cs3_szerk2

Elfogatóparancsot adtak ki: egy kisteleki nőt keres a rendőrség

cs3_szerk2

Büszkeség: Negyedik a 4×200 méteres női gyorsváltó – Ugrai Panna óriásit hasított

cs3_szerk2