Belföld

Kiskunfélegyházán folytatódik az Unique Alpine AG mesterlövész- és vadászfegyvereinek gyártása

Kiskunfélegyházán, a HM Arzenál Zrt.-nél folytatódik az Unique Alpine AG mesterlövész- és vadászfegyvereinek gyártása – jelentette be a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos pénteken a helyszínen.

    Maróth Gáspár a német-magyar ipari együttműködésről szóló megállapodás aláírása előtt azt mondta, az eredetileg francia, jelenleg bajor tulajdonú, ikonikus mesterlövészfegyvereket előállító cég nemcsak gyártását, hanem fejlesztéseit is Kiskunfélegyházán végzi majd.
    Az Unique Alpine AG és a HM Arzenál Zrt. már egy éve együtt dolgozik új fegyverek kifejlesztésén és tesztelésén – közölte a kormánybiztos.
    Az új termékek már most is komoly érdeklődésre tartanak számot a rendvédelmi szervek részéről Európában, illetve a katonai szervek között az egész világon – tudatta Maróth Gáspár.
    A kiskunfélegyházi üzem létrehozásának célja a magyar fegyveres erők felszerelésének előállítása mellett volt az is, hogy a világpiacon is meg tudjanak jelenni termékeikkel – tudatta a kormánybiztos, rámutatva, az újabb megállapodás igazolja a kiskunfélegyházi gyár létjogosultságát a nemzetközi piacon. Hozzátette: a beruházás komoly szerepet játszhat a magyar gazdaság élénkítésében.
    Stefan Holme, az Unique Alpine AG vezérigazgatója hangsúlyozta, nagyon büszke az együttműködésre. Elmondta, az elmúlt csaknem egy évben olyan szakembereket ismerhetett meg, akik a legjobb minőségre, a legjobb termékek előállítására törekszenek.
    A jövőben bővíteni szeretnék ezt az együttműködést új termékek létrehozása érdekében – tette hozzá.
    Az aláírást követően bemutatták a cég bajor mérnökök és magyar fejlesztők által egy kanadai tenderre készített TPG-3-as mesterlövészfegyverét, valamint a konkurens termékeknél sokkal precízebb célzást lehetővé tevő AR-10 NX és AR-15 NX típusú hadi félautomata karabélyait.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor: az első csatát megnyertük, a második április 12-én lesz

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: csak nemzeti egységgel lehet kimaradni a háborúból, újítsuk meg a április 12-én a háborúellenes szövetségünket

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: a tiszások elhitték, hogy Magyarországon lehet ukránbarát politikával választást nyerni

cs3-szerkeszto

Kettős x-eléssel, tömeges választási jogsértésre buzdítva terjesztenek álhírt a tiszások

cs3-szerkeszto

Koncz Zsófia: a választások tétje a magyar családok számára a legnagyobb

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: a kormány “teljes szívvel áll Magyarország mellett”

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: vállalom, hogy ilyen felfordult világban is megőrizzük Magyarországot a biztonság és a nyugalom szigetének

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: el a kezekkel a magyarok szabadságától!

cs3-szerkeszto

Választás 2026 – Öt pártlista lehet az országgyűlési választáson

cs3-szerkeszto