Belföld

Gyopáros Alpár: a kormány célja az, hogy vonzóvá tegyék a falvakat

A Magyar falu programmal a kormány célja az, hogy vonzóvá tegyék a falvakat – mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton Osliban, ahol több, a programból megvalósult fejlesztést is átadtak.

    Gyopáros Alpár kiemelte: a Magyar falu programmal olyan életminőséget kínálnak a fiataloknak, ami helyben maradásra ösztönzi őket. Hangsúlyozta: a kormány folytatja a Magyar falu programot, továbbra is a korábbihoz hasonló intenzitással biztosít forrásokat a településeknek a helyi igényekhez illeszkedve.
    A kormánybiztos Fodor József helyi polgármester munkáját méltatva úgy fogalmazott: Osliban harminc év településvezetői munka eredményei látszanak. Emlékeztetett: Fodor József már a tervezési szakasztól részt vett a Magyar falu programban, és tavaly óta 65 millió forint támogatást szerzett a Győr-Moson-Sopron megyei községnek. Ez megegyezik Osli éves működési költségvetésével – jegyezte meg.
    Gyopáros Alpár rámutatott: Osliban 2018-ban 856-an laktak, ez csaknem megegyezik a 2003. évi népszámlálási adatokkal. A népesség azonban 2020-ra – részben a faluban végrehajtott fejlesztéseknek, illetve a csoknak és a falusi csoknak is köszönhetően – 881-re emelkedett.
    Fodor József polgármester elmondta: a Magyar falu program pályázatainak segítségével újították meg Osliban az óvodaépületet és udvarát, új játszóeszközöket szereztek be, kialakítottak az intézmény mellett egy parkolót, az óvoda körül pedig járdát építettek. Megújították a helyi Nagymező utca burkolatát, a nemrég felújított orvosi rendelő elé 11 férőhelyes térköves parkolót építettek, a temetőnek pedig három oldalról is megújították a kerítését – sorolta.
    A Magyar falu programból emellett orvosi eszközökre kétszer is sikeresen pályáztak, amivel a helyi gyermek- és felnőtt-háziorvosnak is jobb körülményeket tudnak biztosítani. Hozzátette: a program fejlesztései mellett csapadékvíz-elvezetésre is több mint százmillió forintot nyert a település.
    Fodor József örömét fejezte ki, hogy Osliban nincs üres ház, sok fiatal költözött be a településre, és a korábban 10-12 gyermekkel működő óvoda most 30 gyermekkel, telt házzal működik.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Fogy a rendőrök türelme: idén már nem lesz béremelés, felmondások és munkabeszüntetés is jöhet

cs3-szerkeszto

Trükkök százai: példátlan ferdítés Kapitány István gazdasági jelentése

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Szerencsés döntés volt az egész családtól, hogy még nem költöztünk ősi hazánkba vissza

cs3-szerkeszto

Mező Gábor: a sokszor már Kun Bélára emlékeztető Molnár Áron tulajdonképpen egy szelep

cs3-szerkeszto

Elkezdődik az iskola – és vele együtt a gyerekek címkézése?

cs3-szerkeszto

Sorban nyitják meg az aszály miatt a pénzcsapokat Európában, a magyar gazdák erre hiába várnak

cs3-szerkeszto

Ideje felkészülni, ez nagyon fog fájni: a 20 százalékos drágulás csak a kezdet – brutális ár és hiány fenyeget gázolajból

cs3-szerkeszto

Magyar Péterék döntése csődbe vitte az egyik legnagyobb építőipari vállalatot

cs3-szerkeszto

Eljárás indulhat az augusztus 20-i rendezvényekre kiírt tiszás pályázat miatt

cs3-szerkeszto