Belföld

Mintegy 1600 kistelepülést támogatnak a Falusi Civil Alapból

Mintegy 1600 kistelepülés civil szervezetei kapnak támogatást a Falusi Civil Alapból – közölte a Miniszterelnökség civil kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

    Szalay-Bobrovniczky Vince elmondta: az alapra azon kistelepülések civil szervezetei pályázhattak, amelyek lakossága nem haladja meg az ötezret.
    Ingatlanvásárlásra 6 millió, autóvásárlásra 5 millió forintot fordíthatnak a nyertesek, egyéb eszközök beszerzésére, illetve rendezvényszervezésre 2-2 millió forint használható fel – közölte.
    Arról is szólt, hogy a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (MAZSÖK) annak ellenére eljuttatja a holokauszt túlélőinek az úgynevezett Covid-ajándékcsomagot, hogy a Mazsihisz elnöke nem támogatta a kezdeményezést.
    Az összesen 11 millió forint értékű csomag, amelyet mintegy ezer ember kap meg, a vírus elleni védekezést szolgáló eszközöket, maszkokat, fertőtlenítőszereket tartalmaz – mondta a helyettes államtitkár.

Térségünkből 21 szervezet összesen közel 35 millió forint értékben pályázott sikeresen.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Igazi strandidő jön: közel 30 fok és napsütés vár ránk a pünkösdi hétvégén

cs3-szerkeszto

Vonattal, lóháton és gyalogosan is mennek a zarándokok Csíksomlyóra, medvehajtást is tartottak a helyszínen

cs3-szerkeszto

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor bejelentette: megalakul a Védvonal, véget vetnek a liberális terrornak

cs3-szerkeszto

Benyújtotta a Tisza az Alaptörvény Orbán Viktorra szabott módosítását

cs3-szerkeszto

Megszűnt a tilalom az ukrán termékek behozatalára

cs3-szerkeszto

Elhunyt Scherer Péter, Jászai Mari-díjas színész 

cs3-szerkeszto

Magyar Péter: Be kell fizetniük a szolidaritási adókat az önkormányzatoknak

cs3-szerkeszto

Bóna Szabolcs: Tarthatatlan, hogy az állam térítse meg az aszálykárokat!

cs3-szerkeszto