Belföld

Ma választják az elhunyt fideszes Koncz Ferenc képviselő utódját Borsodban

Időközi országgyűlésiképviselő-választást tartanak Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os számú választókerületében vasárnap, a tisztségért öten indulnak.

A választást azért írták ki a tiszaújvárosi székhelyű egyéni választókerületben, mert júliusban motorbalesetben elhunyt a térség 2018-ban megválasztott képviselője, Koncz Ferenc (Fidesz).

A posztért öt jelölt indul. A szavazólapokon – sorsolás alapján – a következő sorrendben szerepelnek a jelöltek: Bíró László (Párbeszéd-MSZP-DK-Momentum-LMP), Váradi Gábor (független), Koncz Zsófia (Fidesz-KDNP), Sóváriné Bukta Erika (Demokrata Párt), Tóth Ádám (független).

A választókerületben mintegy 77 700-an jogosultak szavazásra, közülük 50-en átjelentkezéssel szavaznak, vagyis ők nem a lakóhelyükön, hanem a választókerület egy másik településén adhatják le voksukat. A választókerület 42 településén 110 szavazókört alakítottak ki.

Tizennégy választópolgár jelentkezett külképviseleti szavazásra, ők hét nagykövetségen, konzulátuson szavazhatnak. A külképviseleteken szavazók voksait tartalmazó urnákat hazaszállítják, és a kijelölt szavazókörben számolják majd össze, a vasárnap leadott szavazatok közé keverve.

A választásra jogosultak reggel 6 és este 7 óra között adhatják le szavazatukat.

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) internetes oldalán, a www.valasztas.hu oldalon napközben hét alkalommal ad tájékoztatást a részvételről: a 7, a 9, a 11, a 13, a 15, a 17 órai és a 18.30 órai adatokról. A szavazókörök zárását követően, amint megkezdődik a szavazatok összeszámlálása és az eredményadatok rögzítése, a www.valasztas.hu oldalon nyomon követhető lesz az időközi országgyűlésiképviselő-választás eredményének alakulása is.

hirado.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor: A kényszersorozásban részt vevő ukránokat haladéktalanul kiutasítjuk!

cs3-szerkeszto

Kitálalt a volt tiszás munkacsoport-vezető: a Tisza Párt mást mond a választóknak, mint amit valójában tervez

cs3-szerkeszto

A görögök legyőzésével döntős a magyar válogatott

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: ha a Tisza nyer, akkor a brüsszeli tervek mind szabad utat kapnak

cs3-szerkeszto

Magyarország megtámadta a brüsszeli REPowerEU-rendeletet az Európai Bíróságon

cs3-szerkeszto

Újra adatszivárgási botrányba keveredhetett a Tisza Párt

cs3-szerkeszto

Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi országgyűlési választáson

cs3-szerkeszto

Szomorú szombat: elhunyt Fenyő Miklós

cs3-szerkeszto

Több új és megerősített támogatással segíti a kormány a sertéstartókat és sertéstenyésztőket a piaci nehézségek kezelésében

cs3-szerkeszto