Belföld

Ebben az alföldi városban adtak át új vágóhidat

Közel másfél milliárd forintos beruházással, mintegy 500 millió forintos állami támogatással épült meg az Integrál fejlesztése.

Átadták a hétvégén a baromfifeldolgozással foglalkozó Integrál Zrt. új vágóüzemét Kiskunfélegyházán. A mintegy 1,4 milliárd forint összegű fejlesztéshez az állam a nagyvállalati beruházási támogatási programban 559 millió forintnyi támogatást adott.

Több, mint 2000 négyzetméternyi csarnok épült

A projektben a magyar cég új telephelye óránként 1600 élőállat levágására vált alkalmassá, és kiépítették a liba- és kacsa melegbontási kapacitást is. A meglévő üzemekhez 2050 négyzetméter nagyságú területtel könnyűszerkezetes üzemrészt kapcsoltak, és átadtak egy korszerű, modern technológiával felszerelt függesztő-vágó-zsigerelő pályát is.    

A fejlesztés részeként 215 kilowatt teljesítményű napelemes kiserőművet is építettek,

az előző években pedig elkészült a félkész- és késztermékgyártó üzemük is.

Több kontinensre exportálják a magyar szárnyasterméket

A cég a hazai piacon kívül Európában a májat, valamint a darabolt termékeket Ausztriába, Belgiumba, Csehországba, az Egyesült Királyságba, Franciaországba, Németországba, Olaszországba, Romániába, Szlovéniába és Szlovákiába exportálja. Emellett jelentős piaci szereplők Japánban, Hongkongban, Tajvanon, valamint Kanadában is, de szintén megkezdték már az értékesítést Dél-Koreába is.

A vállalkozásnak 460 dolgozója van, Magyarországon is jelentős élelmiszer-kiskereskedelmi tevékenységet folytatnak. Az elmúlt 20 évben mintegy 4 milliárd forintot fordítottak fejlesztésekre.

Forrás: bacsmegye.hu, Fotó: MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor: a legtöbb helyen helyreállították az áramszolgáltatást

cs3_szerk2

Amit Magyar Péter most összehozott, az abszolút mélypont

cs3_szerk2

Orbán Viktor: Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Kapu Tibor: egy csoda részese vagyok

cs3_szerk2

Nagy István: a magyar kormány nem nézi tétlenül a kialakult aszályhelyzetet

cs3_szerk2

Gulyás Gergely: az Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

cs3_szerk2

Orbán Viktor hatalmas bejelentést tett: a kedvezmény bárhol, bárkinek elérhető lesz!

cs3_szerk2

Szeptembertől és januártól tovább emelkedik a szentesi és csongrádi tanárok és az óvónők bére

cs3_szerk2

Július 1-től másfélszeresére emelkedik a családi adókedvezmény összege, érdemes ellenőrizni az adóelőleg-nyilatkozatot

cs3_szerk2