Csongrád

Az önkénteseket köszöntötték Csongrádon

A koronavírus miatt kialakult helyzetben Csongrádon is megmozdultak az önkéntesek, akik az idősek hétköznapjaiban segítettek, hogy otthon, biztonságban tudjanak ma­­radni. Az önkéntesek munkáját pénteken egy rendezvény keretében köszönte meg a csongrádi önkormányzat, amelyhez helyi intézmények és vállalkozók is csatlakoztak.

Pénteken egy ünnepi vacsorával fejezte ki köszönetét a Csongrád Városi Önkormányzat mindazoknak, akik az embert próbáló járványügyi veszélyhelyzetben társadalmi összefogással, segítségükkel hozzájárultak ahhoz, hogy Csongrádon sikeresen védekezhessenek a koronavírus ellen. Az önkéntes kez­de­ményezést Csongrádon Rácz Nikolett indítot­ta el és 26-an csatlakoztak a csoporthoz.

A Mozi Menza épületében tartott rendezvényen Gyovai Gáspár alpolgármester megköszönte az önkénteseknek a segítő munkájukat, akik főleg bevásárlásban, gyógyszerkiváltásban, postai csekkek befize­tésében segítettek az időseknek és a rászorulóknak, de igye­­keztek az egyedi igényekre is megoldást találni. Az alpolgármester a város nevében egy-egy 10 alkalmas fürdőbérletet adott minden segítőnek, elismerve a munkájukat.

A rendezvényen az Ének Iskolájából és a Sztárban sztárból is ismert Kurcz Szandi lépett fel, aki szintén kiemelte az önkéntesek munkájának fontosságát.

A vacsorát a csongrádi önkormányzat mellett több helyi vállalkozó is támogatta.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Kátyúzási munkálatok kezdődtek Csongrádon

cs3-szerkeszto

Célegyenesben a választás – Szabó István: a választás valódi tétje a magyar önrendelkezés megőrzése

cs3-szerkeszto

Nemzetközi tapasztalatokkal gazdagodtak a csongrádi sághys oktatók Romániában

cs3-szerkeszto

Csongrádon ismét életre kelt a Húsvét a Fő utca mellett

cs3-szerkeszto

Csongrádon adták át a 40. befogadó játszóteret + GALÉRIA + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Lemorzsolódás helyett jövőkép: agrárképzésről tanácskoztak Csongrádon

cs3-szerkeszto

Mesterséges intelligencia és digitális élmények a csongrádi Dianában

cs3-szerkeszto

Húsvéti programokkal várnak mindenkit az Új Bárka Házban

cs3-szerkeszto

A Mi Hazánktól a Tisza Pártig: Bárkányi Bence ismét lebukott

cs3-szerkeszto