Belföld

Péntektől ismét várja a nézőket a Békéscsabai Jókai Színház

Pénteken nyitja meg újra kapuit a Békéscsabai Jókai Színház. A nagyszínpadon Murray Schisgal Szerelem, ó! című vígjátékát, az Ibsen-udvaron Csikós Attila Két összeillő ember című zenés darabját játsszák az újranyitást követő első napokban – tájékoztatta Seregi Zoltán igazgató szerdán az MTI-t.

    Elmondta, hogy júliusban az Ibsen-udvaron James Waller regényének színpadi változatát, A szív hídjait is műsorra tűzik. Július közepétől tíz napon át esténként ingyenes előadásokat, irodalmi esteket és zenei programokat tartanak. Ezzel szeretnének kedveskedni a nézőknek a 98 napos veszélyhelyzet után – fogalmazott.
    A színészek már próbálják Wass Albert Tizenhárom almafa című játékát, valamint Koltay Gergely, Szűcs István és a Kormorán A Megfeszített című rockoperáját. Előbbi bemutatója augusztus 12-én a kamaraszínházban, utóbbié – az eredetileg tervezett május helyett – szeptember 12-én lesz. A rockoperát augusztus 19-én a Szarvasi Vízi Színházban már láthatja a közönség.
    Szeptemberben a Rigócsőr királyfi bérletes előadásait pótolják, csakúgy, mint a Lázár Ervin Programban elmaradt iskolásoknak szóló előadásokat. Így Krúdy Gyula A vörös postakocsi című színjátékát – amelyben sok vendégszínész lett volna – leszámítva be tudják pótolni a veszélyhelyzet alatt elmaradt előadásokat, és az új szezon is hiánytalanul lebonyolítható – emelte ki Seregi Zoltán.
    Hozzátette: a színház valamennyi előadáson maszkot és kézfertőtlenítőt biztosít a nézőknek.
    Nyáron a My Fair Lady Egerben, az Agria Nyári Játékokon, a Szarvasi Vízi Színházban és a Gyulai Várszínházban vendégszerepel. Szarvason az idén is játsszák a Monte Cristo grófját.
    A következő évad Seregi Zoltán szavai szerint a nemzeti összetartozás évada lesz, amelyet a trianoni békadiktátum századik évfordulója ihletett, így a darabok nagy része valamilyen formában érinti majd ezt a történelmi tragédiát.
    Az új évad egyik első bemutatója Ábrahám Pál, Földes Imre és Harmath Imre Viktória című operettje lesz, amelynek olvasópróbáját kedden megtartották, a bérleten kívüli előadást a tervek szerint szeptemberben mutatják be Seregi Zoltán rendezésében. A darab arról szól, hogyan győzi le az igaz szerelem a háborút, a fogolytáborokat, az országhatárokat, sőt még az egymástól távol töltött éveket is.

MTI

Fotó: jokaiszinhaz.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

cs3-szerkeszto

Így már érthető a Tisza adóemelési terve: „Laci bácsi az első tiszás!”

cs3-szerkeszto

Kapu Tibort választotta a közmédia az Év Emberének 2025-ben

cs3-szerkeszto

Idén is előrehozottan, karácsony előtt érkeznek a családtámogatási ellátások

cs3-szerkeszto

Tuzson Bence a Cs3.hu-nak: A gyerekeink, az unokáink nem mehetnek háborúba! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Jónak lenni jó! – Orbán Viktor: a DPK-s termékekből eddig 50 millió forint gyűlt össze

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: pedofil bűncselekmények miatt 2010 előtt 80 ember volt börtönben, ma több mint 700

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: ha nincs Fidesz, nincs parti

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: a közvetlen háborús veszélyt sikerült elhárítani + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto