Csongrád Koronavírus

Csongrádon is telefonokat kapnak az idősek a megyei önkormányzattól

Mobiltelefonokkal segíti a Csongrád Megyei Önkormányzat az idősebb korosztályt. A veszélyhelyzet kihirdetése óta többféle módon sietettek a településvezetők és a lakosság segítségére. A “Papa-Mama mobil” akció a kapcsolattartást és az idősek ellátását segíti, a készülékek célközönséghez való eljuttatása Csongrádon is megkezdődött.

A kezdeményezés során – az önkormányzatoktól kért jelzés alapján – hozzávetőlegesen 40 darab, egyszerűen használható mobil telefonkészülékkel látja el a Csongrád megyei Önkormányzat azokat a megyében lakó időseket, akik nem rendelkeznek ilyen eszközzel. Így közvetlenül elérhetők lesznek a családtagok és a szociális ellátásban dolgozók számára. Kedden megkezdődött a készülékek eljuttatása a települések polgármestereihez, illetve önkormányzati képviselőihez. Szentes, Csongrád, Mártély és Nagymágocs már hozzájutott, az egyszerű, idősek által könnyen kezelhető készülékekhez. A napokban Csongrád megye további településeire is eljuttatják az elnökség tagjai az igényelt telefonokat, így minden, a megyében élő idős személy elérhetővé válik.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Amerikában már tettlegesség, Szentesen és Csongrádon „csak” verbális erőszak

cs3_szerk2

Kiemelkedő diplomamunkák csongrádi helyszínekre – végzős építészhallgatók kiállítása a Városházán

cs3_szerk2

A kamerák elől nincs menekvés: rendet tesz az OMV Csongrádon

cs3_szerk2

Hollik István Csongrádon: Minden csongrádi igény reális, mert a valóságból táplálkozik

cs3_szerk2

A csongrádi Babamúzeum pezsgő éve: rendezvények, adományok és utazó babák

cs3_szerk2

Garázsvásár lesz Csongrádon, a Csemegi Károly Könyvtár udvarán

cs3_szerk2

Nemzetközi hajómodell verseny lesz Csongrádon

cs3_szerk2

Vérhold ragyogott vasárnap este az égen – Ti láttátok?

cs3_szerk2

Bedő Tamás: Fűtési támogatást igényelhetnek a rászorulók Csongrádon

cs3_szerk2