Térség

Ezrével ölik a kacsákat Kiskunmajsán (képgalériával)

Tegnap kezdték el ásni azt a hatalmas gödröt egy kiskunmajsai állattartó telepen, amelybe a mai nap folyamán ezerszámra hordták bele az elhullott kacsákat – számolt be egy felháborodott férfi, aki mindössze 100 méterre lakik  a tetemek számára kiásott gödörtől.

A kígyósi út mellett, a majsai helységnév tábla vonalában több ezer kacsát temetnek egy hatalmas gödörbe. Mint ismeretes, a madárinfluenza kapcsán eddig az volt a gyakorlat, hogy az elhullott állatokat a Fehérjefeldolgozó Zrt. teherautói elszállították. Most viszont a környékbeliek megdöbbenésére helyben földelik el az elhullott állatokat. A telephely környékén több lakóház is van, az ott lakók attól félnek, , hogy az ezrével elásott dögök szennyezni fogják a talajvizet is. A mostani eljárás eltér az eddigi gyakorlattól, a jelenlegi szabályozás szerint vélhetően szabálytalan is: “Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 19. §.-a szerint az állati eredetű melléktermék – így különösen az elhullott állat tetemének – tulajdonosa saját költségén köteles annak elszállításáról, ártalmatlanná tételéről az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban, valamint az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaiban (lásd lentebb: Jogszabályi háttér) előírt módon gondoskodni” – írja a Nébih honlapja: http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=117799.338705

Fotók: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Napokon belül útra kelnek a gólyák – már gyülekeznek a térségben

cs3_szerk2

Családi kedvezmények nagycsaládos szemmel régiónkban

cs3_szerk2

Bokrosi viharkárok: Varga „mitugrász” Ferenc bohóckodása minden, csak nem valós segítség 

cs3_szerk2

Tomboló hőség vár a Dél-Alföldre – Szentesen és Csongrádon akár 38 fok is lehet

cs3_szerk2

Segítsünk együtt a tanévkezdésben – tanszergyűjtés indult a rászoruló gyermekeknek

cs3_szerk2

Átadták a Versenyképes Járások Program támogatói okleveleit

cs3_szerk2

Vissza nem térítendő pályázatot hirdet az Agrárminisztérium 10 milliárd forintos keretösszeggel

kissferenc

Európai Viharjelző Szolgálat – Magyarország nagy részére másodfokú figyelmeztetést adott ki a várható erős viharok miatt

kissferenc

Orbán Viktor Tusványoson: “Trollkodás, rombolás, széthúzás és erre épülő digitális közösségek uralják a digitális teret. Valamit tehát tennünk kell!”

kissferenc